Nyitókép: AnSyvanych/Getty Images

Elkerülhetetlen a drágulás a fodrászoknál

Infostart
2021. október 26. 17:25
Az utóbbi években az inflációt sem követte az áremelkedés. Most pluszszolgáltatásokat kínálnak a magasabb ár mellé.

A hazai fodrászszalonok legjelentősebb kiadásait a bérek, a bérleti díjak, illetve az anyagköltség jelenti. A kiemelt helyen lévő üzletek bérleti díja jóval többe kerül, ráadásul legtöbb esetben euróban történik az elszámolás a bérbeadókkal, a forint gyengülése miatt is növelte a költségeket, az árfolyamveszteséget eddig a szakma viselte - mondta a Világgazdaságnak a Henkel Beauty Care üzletág Professional területvezetője.

Havasi Krisztián szerint elkerülhetetlen a szolgáltatási árak növelése, mert míg a magyar piacon az átlagos fejpénz továbbra sem haladja meg a 3500 forintot, addig Nyugat-Európában a diszkont hajvágás is 20-25 euró, a szalonok többsége viszont inkább 35-40 eurótól felfelé vállal munkákat. A szolgáltatási árban három-négyszeres vagy még nagyobb a különbség, de a felhasznált eszközök és hajápoló szerek terén legfeljebb másfélszeres az eltérés, a fennmaradó részt pedig a magasabb rezsiköltségek sem indokolják - véli.

Megfelelő lenne az infláció plusz 2-3 százalékos drágulás, ám az árérzékeny fogyasztók miatt még a pénzromlás ütemét sem követte a változás

- mondta a lapnak Szénási István, a SzalonSkicc szalonhálózat tulajdonosa. Sokaknak egyelőre távoli cél, hogy akár a forgalom negyede legyen a profit.

A SzalonSkicc a 8-10 százalékos áremelést is úgy hajtja végre, hogy azért cserébe pluszszolgáltatást kínál, és fokozatosan, régiónként a vásárlóerőt figyelembe véve változtatnak.

A fodrászatoknál a közelgő 200 ezer forintos minimálbér is újabb akadály jelenthet, de a járulékcsökkentés segítség lehet.