Nyitókép: pixabay

Lassuló kamatemelést és 350 forint körül árfolyamot vár a Sberbank

InfoRádió
2021. szeptember 1. 12:27
Ha a gazdaság összességében meglódul, illetve a külföldi piacok is jól alakulnak, akkor visszatérhetünk egy viszonylag megbízható növekedéshez – véli az InfoRádió által megkérdezett elemző.

Még jöhet magasabb infláció is, a júliusi pénzromlás öt százalék fölé is ment, ez jóval az MNB célja felett van, nem véletlen, hogy a jegybank erős lépéseket is tett az infláció kezelése érdekében – mondta Horváth István, a Sberbank treasury vezetője. A számításaik szerint éves átlagban az infláció 4,6 százalék körül alakul majd, és október-novemberben futhat a csúcsra, akár az 5,5 százalékot is elérheti.

Közben a GDP kilőtt, ez Horváth István szerint egyrészt a bázishatásnak köszönhető, hiszen 2020 második negyedévében a koronavírus-járvány kitörése miatt minden leállt, és visszaesett a gazdaság. Emellett elsősorban a kormányzati költések, a beruházások pörgették a 2. negyedévben a gazdaságot, illetőleg jól teljesített a feldolgozóipar.

"Nagyon szépen visszajöttünk abból a gödörből, amit a 2020-as év ütött a gazdasági fejlődésen, de elég komoly kockázatokat látok" – mondta a szakember, de hozzátette, ha a gazdaság összességében meglódul, illetve a külföldi piacok is jól alakulnak, akkor visszatérhetünk egy viszonylag megbízható növekedéshez.

A forint-euró árfolyamról úgy nyilatkozott, hogy inflációs szempontból mindenképpen fontos, hogy ne gyengüljön forint. Tavaly volt egy több mint 10 százalékos gyengülés, ennek egy jó részét ledolgozta a forint, de úgy véli, hosszabb távon gyengülő trenden van. "Valahol a 350 forint környékén, inkább egy picivel fölötte várom az év végét. Attól fog függeni, hogy milyen a külföldi hangulatát, illetve hogy a jegybank milyen agresszíven folytatja szeptember után a kamatemeléseket" – fogalmazott.

A kamatemelési ciklus vége még nem látszik, Horváth István szerint a jegybank valószínűleg megpróbál lassítani majd. "A vélekedésünk az, hogy a jegybank szeretné 2 százalék környékén megállítani az alapkamat emelését, nem biztos, hogy ez sikerül, de fog lassítani, és megpróbál kisebb lépésekben emelni" – mondta a Sberbank treasury vezetője.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lassuló kamatemelést és 350 forint körül árfolyamot vár a Sberbank – Horváth István
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást