Nyitókép: Pixabay

Elektronikus drog az online játék: tőzsdei zuhanás, iparági lépések a kínai piacon

Infostart
2021. augusztus 10. 12:20
A Tencent és a NetEase részvényeinek árfolyama is 10 százalékot zuhant múlt héten azt követően, hogy a kínai állami médiában elektronikus drogként írtak az online játékokról.

A befektetőket egyre jobban aggasztja az az intenzitás, amellyel Peking a technológiai cégekkel szemben fellép: az elmúlt hónapokban intézkedések sorozatát jelentették be, melyek segítségével szorosabb kontroll alá tudják vonni a magánoktatási szektor mellett a technológiai cégeket.

Egy állami gazdasági napilapban megjelent cikk szerint sok tinédzser vált az online játékok rabjává, és ez negatív hatással van rájuk. A hírportál a hivatalos Hszinhua hírügynökséghez tartozik. A cikk a Tencent Honor of Kings játékát hozta fel példaként, mondván a diákok akár napi nyolc órát is játszanak vele, és az iparág további korlátozását kérte – írja a BBC.

"Egyetlen iparág, egyetlen sportág sem fejlődhet úgy, hogy az egy generációt tönkretesz"

– áll a közleményben, majd az online játékokat a szellem ópiumaként aposztrofálta.

Változó árfolyamok

A Tencent arról nyilatkozott, hogy lépéseket tesz annak érdekében, hogy csökkentse a gyerekek hozzáférését és játékkal töltött idejét a Honor of Kings esetében, a későbbiekben pedig minden játékukra kiterjesztik ezeket.

A cikk megjelente után nagyot zuhant a részvények árfolyama, majd valamelyest javult azt követően, hogy a lap törölte a cikk megosztását a WeChatről. A Tencent részvényei a múlt héten szintén zuhantak, miután arra kötelezték a céget, hogy szüntesse meg a lemezkiadókkal kötött exkluzív zenei licencszerződéseket.

A szülők költségeit csökkentenék

A lépés oka a techóriásnak a zenei streaming terén fennálló dominanciája volt – egy 2016-os felvásárlást követően Kína kizárólagos zenei streamingjogainak több mint 80 százaléka a Tencenthez került. A cég nem az egyetlen kínai vagy hongkongi techcég, amely Peking megszorításainak hatására árfolyamesést tapasztalt. A múlt héten pedig

a kínai online oktatócégek részvényei zuhantak,

miután megfosztották őket attól a lehetőségtől, hogy nyereséget termeljenek az alapvető tantárgyak oktatásából Kínában. Ezen túl a külföldi tőkebefektetést is megtiltották.

A változásra azért került sor, mert a hatóságok igyekeznek enyhíteni a gyermekneveléssel járó pénzügyi nyomást az egyre alacsonyabb születési ráta miatt.