Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Újabb országban terjeszkedhet az OTP

Infostart
2021. március 30. 16:24
Az üzbég nukleárisenergia-termelés növelésében is jelentős magyar szerepvállalás várható.

Kilenc megállapodást írt alá az üzbég és a magyar kormány kedden Taskentben, és ezek alapján magyar vállalatok kapják meg a lehetőséget arra, hogy stratégiai ágazatokat átalakítsanak, illetve modernizáljanak itt Üzbegisztánban - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Az OTP a legnagyobb magyar bankként, itt az első külföldi bankként kapja meg azt a lehetőséget, hogy részt vegyen az üzbég bankrendszer privatizációjában.

Az erről folyó tárgyalások előrehaladott állapotban vannak

- mondta a miniszter.

Az üzbég nukleárisenergia-termelés növelésében is jelentős magyar szerepvállalás várható. Üzbegisztán a világ hetedik legnagyobb uránkitermelőjeként egy újabb atomerőművet épít, amelyet ugyanúgy az évtized végére tervez befejezni, mint Magyarország a Paks II. projektet. Itt egy magyar szabadalom alapján tervezik meg az új atomerőmű hűtőrendszerét - fejtette ki Szijjártó Péter.

A felsőoktatás modernizálása terén a debreceni egyetem megállapodott az üzbég vezetéssel egy campus ottani létrehozásáról, a magyar agráregyetem pedig az üzbég mezőgazdasági felsőoktatás tudományos átalakításában és modernizálásában vesz részt.

Ezzel párhuzamosan az Eximbank százmillió dolláros hitelkeretet biztosít a magyar-üzbég kapcsolatok fejlesztésére.

Az üzbég bankrendszer

Az OTP-nek 2014 és 2019 között volt egy komoly akvíziós körútja, akkor több pénzintézetet megvett, de Csányi Sándor közelmúltbeli nyilatkozataiból kiderült, hogy nem tettek le az újabb felvásárlásokról - értékelte a bejelentést Nagy Viktor, a Portfolio elemzője.

Kiemelte, hogy az üzbég bankpiac relatív kicsi. A teljes bankrendszer mérlegfőösszege 10 700 milliárd forint, ezzel szemben csak az OTP-nek több mint kétszer ekkora a mérlegfőösszege.

Üzbgisztánban nagy az állami bankok túlsúlya a piacon: 32 bank van az országban, ebből 13 pénzintézet állami, de a mérlegfőössszeg szerint 85 százalék a részesedésük - tette hozzá az elemző.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nagy Viktor, a Portfolio elemzője
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást