Nyitókép: MTI/EPA/Martin Divisek

Feszült vita alakult ki abból, hogy mekkora a gyári dolgozók fertőzöttsége

Infostart
2021. március 25. 09:05
Egyes szakszervezetek már néhol 15-30 százalékos kiesésről beszélnek, és a gyárak eltitkolják ezt, a gyárak szerint viszont nem jön ki a matek.

Egyre többen esnek ki a gyárakban a termelésből a koronavírus miatt; a Népszava összeállításából kiderül, a Vasas Szakszervezet szerint vizsgálni kellene a helyenként 15-20 százalékos kiesés kérdését, a munkaadók szerint viszont vaklármáról van szó.

László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke a lapnak elmondta, van olyan termelőegység, ahol 30 százalékra rúg a kiesés, ezért akár egy rövid ideig tartó gyárbezáráson is el lehetne gondolkodni. Konkrét céget nem nevezett meg, de azt megjegyezte, hogy a vállalatok "titkolóznak" az ügyben, olyan helyeken íratnak alá titoktartási nyilatkozatot a munkavállalókkal, ahol heti két tesztelés is van. A munkahelyi vezetők pedig azért vannak nyomás alatt, mert a termelésnek mennie kell, ezt pedig a kisebb létszám túlóráztatásával, vagyis további fertőzésveszéllyel kell megoldaniuk:

  • fertőzésveszélyt jelent, hogy egyszerre öltöznek a kis öltözőkben a munkások,
  • hazafelé vagy munkába menet egyszerre zsúfolódnak be az élelmiszerboltokba is.

Rolek Ferenc, a Gyáriparosok és Munkaadók Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke szerint a hivatalos adatok alapján sem lehetséges a 15-20 százalékos fertőzöttségi arány a gyárakban, "ez nem tényeken alapuló állítás". Elképzelhetőnek tartotta ugyanakkor, hogy egy-két üzemben valóban lehet az átlagosnál kicsit több megbetegedés, a munkaerő kisesése pedig valóban okozhat problémákat a munkáltatóknak.

Székely Tamás, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerint nincs olyan helyzet, hogy le kellene állítani a gyárakat, ez a vegyiparban és a gyógyszeriparban a nem is volna helyes lépés most.

Radics Gábor, a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség elnöke sem látja szükségét egy általános leállításnak. Hangsúlyozta: a munkaadók folyamatosan fertőtlenítenek, elcsúsztatták a műszakváltásokat, hogy ne érintkezzenek a dolgozók, és törekednek a rendszeres tesztelésre is.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!