Nyitókép: Guus Schoonewille

Váratlan gondok támadtak a Tesla berlini gyárával

Infostart
2021. március 5. 13:36
Az amerikai autógyártó kétségbeesve keresi a munkásokat a Berlin mellett épülő Gigafactory-ba.

Először 2015-ben merült fel, hogy az Elon Musk által alapított Tesla gyárat építene Európába. Akkor számos európai ország is versenybe szállt a sok munkahelyet teremtő beruházás megvalósításáért. Többek között Magyarország is tárgyalt a gyár hazánkba telepítéséről. Sokáig húzódott a döntés, Elon Musk végül 2019 novemberében jelentette be, hogy Németországban, Berlin közelében építik fel első európai gyárukat.

A berlini lesz a negyedik Tesla gyár, ezért Gigafactory 4-ként, vagy Giga Berlinként is hivatkoznak rá. A német fővároshoz közeli Grünheidében 2020 elején kezdték el a gyár építését.

A cég idén július elejétől már szeretné megkezdeni az elektromos autók gyártását Németországban. Évente legalább félmillió Tesla gurulna itt le a gyártószalagokról – ha találnak a munkára alkalmazottakat. Decemberig a berlini gyár hétezer dolgozója közül csak kétezret találtak meg. Jelenleg is 350 álláshirdetés látható a Tesla berlini üzemének honlapján, ezek közül több mint 100 magas szintű, csúcsvezetői pozíció. Olyan pozíció is elérhető, amit már egy éve nem tudnak betölteni – írja a hirado.hu.

A Tesla dolgát megnehezíti, hogy a koronavírus-járvány alatt sok autógyári dolgozó nem szívesen vállalja a munkahelyváltással járó bizonytalanságot. Ugyanakkor nem csak a koronavírus miatt talál nehezen munkásokat az amerikai gyártó, a Tesla a tradícionális német autógyárakhoz képest kevésbé tűnik biztos munkahelynek. Például az amerikai cégnél nincs szakszervezet sem, pedig ezek nagy befolyással bírnak Németországban.

A többi német autógyártó szintén megpróbálja megelőzni dolgozói munkahelyváltását. A Volkswagen wolfsburgi gyárában például bejelentették, hogy 2029-ig nem lesznek elbocsátások. Még különleges szabadságra is regisztrálhatnak a dolgozók. Ha a felettesük támogatja ezt, akkor úgy mehetnek három-hat hónapos szabadságra, hogy a fizetésük 75 százalékát megkapják ez idő alatt.