Nyitókép: Soós Lajos

Elektronikusan is elküldheti a munkáltató a NAV-igazolásokat

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2021. január 29. 12:50
A munkavállalónak elég csak egy válasz e-mailben jeleznie, hogy megkapta az adóbevalláshoz szükséges dokumentumokat.

E-mailben is elküldheti a munkáltató a NAV igazolásokat a dolgozóknak a megadott határidőig, az idén, mivel január 31. hétvégére esik, február 1-jéig – mondta az InfoRádióban Pentz Edina, az RSM bérszámfejtési üzletágának vezetője.

Éveken át az éves jövedelem igazolásának a kiadása papíron zajlott, a munkáltató kiállította, a munkavállaló pedig a munkahelyén átvette, és ezt az aláírásával ott helyben igazolta is. A járvány idején azonban sokan dolgoznak már távmunkában, ezért nehezebb ez a megoldás, de Pentz Edina kiemelte, már eddig is volt lehetőség arra, hogy az igazolásokat postai úton tértivevénnyel küldjék el, illetve elektronikus úton is postázható.

Arra azonban felhívta a figyelmet, hogy ebben az esetben is alá kell írni cégszerűen, vagy elektronikus bélyegzővel kell ellátni, mert ettől válik hitelessé. A munkaadó így már e-mailben titkosítva is elküldheti a munkavállalónak, akinek – és ez fontos szabály –

joga van, ahhoz, hogy bármikor papír alapon is kérje az igazolás kiadását.

A munkavállaló nem tudja aláírni a dokumentumok átvételét az elektronikus vagy postai kézbesítés esetén, de a munkáltatónak hitelt érdemlően bizonyítania kell, hogy a dokumentumot elküldte. A munkavállaló aláírását helyettesíti, ha aláírta a postai feladóvevényt, vagy elolvasta az e-mailt, és visszajelzett, hogy megkapta az igazolást – mondta Pentz Edina.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Elektronikusan is elküldheti a munkáltató a NAV-igazolásokat
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást