Nyitókép: Forrás: Pexels.com

Szakértő: komoly sebek a turizmuson

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2020. december 8. 17:15
Októberben csaknem 64 százalékkal csökkent a vendégéjszakák száma a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint. A belföldi vendégéjszakáké 30, a külföldi vendégéjszakáké pedig 93 százalékkal esett vissza. A Portfolio elemzője az InfoRádiónak azt mondta, az adatok azt mutatják, hogy összeroppant a magyar turizmus koronavírus okozta járvány második hulláma alatt.

A vendégéjszakák októberi 64 százalékos csökkenése igen jelentős visszaesésnek mondható, azonban egyáltalán nem meglepő annak tükrében, hogy egyrészt a határzár miatt nem érkezhetnek külföldi turisták Magyarországra, legfeljebb az üzleti célúak engedélyezettek, másrészt a magyar lakosok sem szívesen vettek már ki szállodaszobát, hiszen a vizsgált időszakban már meglehetősen erőteljessé vált a koronavírus-járvány hatása.

Ami a részleteket illeti, a külföldi vendégeknek a száma 94 százalékkal csökkent, mialatt a belföldi vendégeké 30 százalékkal esett vissza októberben, a következő időszakban pedig vélhetően ennél is kedvezőtlenebből alakulhat a helyzet – vélekedett az InfoRádiónak nyilatkozva a Portfolio elemzője, Hornyák József. A kereskedelmi szálláshelyek bevétele csaknem 70 százalékkal csökkent, ami egy drasztikus visszaesésnek felel meg. Vagyis úgy tűnik, hogy

a turisztikai ágazat „nagyon komoly sebekkel fogja átvészelni a jelenlegi időszakot”.

A legnagyobb csökkenés Budapestet érintette, így a fővárosi szállodáknak a nagy része gyakorlatilag mostanra hibernálódott is. Nagyon kedvezőtlen gazdasági helyzetben vannak, és a foglalkoztatjaikat tekintve sincsenek jó kilátásaik, különösen abban az értelemben, hogy a koronavírus-járvány második hullámában már nincs olyan bértámogatási program, mint tavasszal – jegyezte meg Hornyák József.

Ráadásul a pandémia miatt nem lehet arra számítani, hogy a következő hónapokban fellendülne a turizmus, sőt, egyre biztosabb, hogy a december és január is még szigorú korlátozó intézkedésekkel fog telni, ami a turizmusra egyértelműen nagyon negatív hatással van. Gyakorlatilag a piac nem is fog működni, nem is működik, ezért

mindennél fontosabb lenne, hogy a kormány olyan intézkedéseket foganatosítson, amik támogatást nyújthatnak az ágazat szereplőinek az átmeneti időben

– emelte ki a Portfolio elemzője.

Ellenkező esetben a következő hónapokban,

tavasszal már a kisebb szállodák csődjéről kell majd, hogy beszéljünk.

Segítség

Az adatok megjelenése után jelentette be Varga Mihály, hogy a vendéglátás, a szálláshely, a művészet, a szórakoztatás és a szabadidő szektorokban az 50 százalékos bértámogatást jövő év január végéig fenntartják, így 140 ezer munkahelyet véd meg a kormány. A pénzügyminiszter a turizmus és a vendéglátás területének ágazati képviselőivel tartott egyeztetést.

Amennyiben később az ágazat szereplői kezdeményezik, az intézkedések meghosszabbíthatók - tette hozzá.

"A gazdaság újraindításában a magyar turisztikai szektornak is eredményesen kell részt vennie. Ehhez most az kell, hogy a költségvetés oldaláról is segítsük a fennmaradásukat, és megőrizzük a munkahelyeket" - emelte ki.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szakértő: segítség nélkül tavaszra beindulhat a csődhullám
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást