Nyitókép: Pixabay.com

Koronavírus - őrületes mennyiségű hitelt vettek fel a cégek az NHP Hajrából

Infostart / MTI
2020. december 1. 20:19
Az áprilisban elindított NHP Hajrá programban elérhető hitelek iránt továbbra is jelentős az érdeklődés, eddig 1159 milliárd forintnyi hitelt helyeztek ki a programban, több mint 17 ezer kkv jutott általa kedvező forráshoz - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

A szerződések több mint felét a működést segítő forgóeszközhitelek tették ki, harmadát új beruházásokra vették fel, 15 százaléka korábbi beruházási hitel kiváltását szolgálta.

Az eddig folyósított hitelek kétharmadát a kereskedelem, a javítás, az ingatlanügyek, a feldolgozóipar és a mezőgazdaság ágazatban tevékenykedő vállalatok vették fel.

A közlemény szerint az NHP program az egyik legfontosabb eszköz a koronavírus-járvány kedvezőtlen gazdasági hatásainak tompítására, széleskörű felhasználási lehetőséggel biztosít kedvező és kiszámítható kamatozású forrást a kkv-szektornak.

Az MNB úgy látta, hogy a program 1500 milliárd forintos keretösszege már jövő év első negyedévében elfogyott volna, ezért a monetáris tanács november 17-én azt ezer milliárd forinttal megemelte.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!