Nyitókép: MTI/EPA/Jerome Favre

A gumikesztyű lett az év üzlete, de lehet, hogy nem jut a kórházaknak

Infostart
2020. november 18. 05:00
A gumikesztyű gyártásával, kereskedelmével foglalkozó cégek hatalmasat szakítottak az idén. A kereslet a koronavírus-járvány miatt megugrott, gondot az okoz, hogy a termelési kapacitást csaknem egy év alatt lehet a kívánt szintre növelni és a maszkkal ellentétben házi gyártás itt nem lehetséges, így hiány alakul(hat ki.

Száz darab, vizsgálatoknál használatos latex kesztyűt tavaly decemberben még 1300 forintért ajánlottak egy budapesti állatorvosi rendelőnek. Márciusban ugyanezért már 2250 forintot kellett fizetni, augusztusban pedig négyezret – írja a g7.hu. A lapnak nyilatkozó kereskedők szerint van olyan vitril kesztyű, amely most ötször annyiba kerül, mint egy éve – ha egyáltalán be lehet szerezni az igényelt mennyiségben, és ez az egészségügyben elég nagy gondot okozhat.

Bár tavasszal a maszkok drágulása vitte el a show-t, mindenki erről beszélt, valójában az összes védőfelszerelés, így a gumikesztyűk piacán is hasonló folyamatok zajlottak. Egy nyáron készült iparági jelentésben azt becsülték, hogy 2020-ban világszerte 585 milliárd egyszer használatos gumikesztyűre lehet szükség, ami azért problémás, mert az éves gyártási kapacitás ennek kevesebb mint kétharmada, csak 370 milliárd.

A maszkokkal szemben otthoni varrással és a termelésbe gyorsan bevont új gépekkel a kesztyűproblémát nem lehet megoldani.

Bár a gyártók viszonylag gyorsan, már késő tavasszal léptek, a kapacitásbővítő beruházások átfutása 10-11 hónap, így 2021 második negyedéve előtt nem valószínű, hogy lesz elég gumikesztyű a piacon– mondta a g7.hu-nak Tóth András, az ágazat egyik legnagyobb szereplője, a Sempermed csoport magyar l eánycégének vezetője.

Bár a műtétekhez használt steril kesztyűkből is sokkal többre van most igény, mint tavaly, a legnagyobb hiány az úgynevezett vizsgálókesztyűknél alakult ki.

Ezek azok, amelyeket például az állatorvosi rendelőkben is háromszoros áron vesznek most, de nem steril körülmények között a kórházak is ilyeneket használnak. A gondot pedig az okozza, hogy az egészségügyön kívül még nagyon sok ágazatban is kell a kesztyű.

A kereskedők szerint minden kesztyű iránt megugrott a kereslet. Az egészségügyben a járvány miatt érthető módon sokkal több gumikesztyű fogy, az Országos Mentőszolgálat protokollja szerint például

a mentősök most két-három kesztyűt is egymásra vesznek,

de az olyan szakmákban is aktívabb lett a felhasználás, ahol ez korábban nem feltétlenül volt így.

Tóth András szerint ugyanaz történt az iparban, a kereskedelemben és a lakosságnál is. Rengeteg – például élelmiszeripari – termelőüzemben volt eddig is kötelező higiéniai okokból a gumikesztyű használata, de a járvány miatt ez most fokozottan igaz.

A kereskedők tavasszal még azt gondolták, hogy az iparban csak a pánikvásárlások hajtják fel a keresletet, de az igény tartósan magas szinten maradt. Valószínűleg azért, mert a járványhelyzetben sokkal szigorúbban veszik az előírásokat az ipari cégek és a munkavállalók is.

Szintén komoly felfutás volt a kiskereskedelemben: az élelmiszer- és egyéb üzletekben is sokkal kiterjedtebb a gumikesztyű-használat, mint korábban. A Sparnál például a g7.hu-nak azt mondták, hogy a higiéniai szabályok szigorítása miatt másfélszer annyi gumikesztyűt vesznek, mint a járvány előtt, és a beszerzés nehézkes, mert tapasztalataik szerint is általános hiány van a termékből.

Mindeközben

itthon a lakossági igény is nagyjából a duplájára nőtt, ráadásul a keresletnek ősszel a második hullám újabb lökést adott.

Ezek azonban nem magyar sajátosságok, a világon mindenhol ugyanezek a folyamatok játszódtak le. Lyczba Alexander az itthon szintén fontos piaci szereplőnek számító Mercator ügyvezetője azt mondta, vannak olyan országok, ahol 2019-ről 2020-ra a teljes piacot tekintve is a kétszeresére emelkedett a felhasznált mennyiség.

Olyan hiány alakult ki, hogy a kereskedők vagy a korábbi sokszorosára emelték az árakat, vagy elkezdtek sakkozni a szállításokkal, hogy jusson elég kesztyű az egészségügynek is, amely a szűkebb anyagi lehetőségei miatt nehezen tudja felvenni a versenyt az ipari cégekkel vagy viszonteladó kereskedőkkel. Ez komoly kockázatot jelent az egészségügyben, hiszen tisztán piaci alapon jelenleg

egyáltalán nem biztos, hogy jutna elég kesztyű például a magyar kórházakba.

Persze ez nem jelenti azt, hogy a gumikesztyű-gyártóknak és forgalmazóknak ne menne jól a szekér. Az árak a többszörösükre emelkedtek, de ezt részben a költségek megugrása is okozta. Alapesetben a gumikesztyű árában nagyjából 60 százalék az alapanyag költsége, ám a megugró kereslet miatt a különböző tőzsdei gumiárak is körülbelül 50 százalékkal emelkedtek tavasz óta. Ebből a szempontból egyébként a távol-keleti tőzsdék fontosak, a kereskedelem nagy része ugyanis ott zajlik, és a kesztyűgyárak többsége Malajziában, Thaiföldön vagy Kínában van. A globális export nagyjából nyolcvan százaléka származik ebből a három országból.

Gumikesztyű export-import – forrás: g7.hu

Az alapanyagárak mellett megdobták a gyártási költséget a járványügyi intézkedések a gyárakban, az állami korlátozások, és egy idő után már a csomagolóanyag beszerzése is gondot okozott, illetve jóval drágább lett.

A lengyel hátterű, de szintén

a Távol-Keleten gyártó Mercator a harmadik negyedévben a forgalmát négyszeresére, a nyereségét pedig több mint 274-szeresére növelte.

Bár ez a növekedés kiugró, a többi gyártó- és forgalmazócég sem panaszkodhat.

A maláj Hartalega üzleti évének szeptember végén záródó első felében árbevételét 67 százalékkal növelte, adózott nyeresége pedig négyszeresére, 770 millió maláj ringgitre nőtt, ami jelenlegi árfolyamon valamivel több mint 56 milliárd forint.

A gyártók mellett a kereskedők is elég jól keresnek, a Mercator például vélhetően nem a termelési sokkon, inkább az értékesítési tevékenységen szedte meg magát.

A g7.hu-nak nyilatkozó piaci szereplők szerint több céggel is előfordult, hogy jóval kevesebb termékhez jutott csak hozzá, mint korábban, mivel a konkurensek elvitték a gyártóktól a kesztyűket. Normál esetben ilyenkor visszaesik a kereskedő árbevétele, most azonban nem feltétlenül ez történt. A vállalatok ugyanis megpróbálták behozni ugyanazt a profitot, amit korábban, azzal az egyszerű megoldással, hogy sokkal drágábban adták azt a kevés kesztyűt, ami jutott nekik. Mivel pedig a piac ennyire túlkeresletes, értékesíteni is tudták a termékeiket. Szakértők szerint ez volt az egyik legerősebb árfelhajtó tényező.

A piacon úgy látják, hogy a mostani helyzet egész biztosan hónapokig megmarad. A vakcina hozhat enyhülést a keresletben, de a várakozások szerint az igény akkor is jóval a korábbi felett marad, ha megszabadulunk a koronavírustól. Így viszont az árak is magasan maradhatnak.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!