Nyitókép: Pixabay

A rozsdaövezeti kedvezményes áfára és a vakcinára vár a hazai ingatlanpiac

InfoRádió
2020. október 7. 13:15
Szeptember végéig adott magának határidőt a kormány, hogy kidolgozza a rozsdaövezeti építkezésekre vonatkozó rendelkezések részleteit, de egyelőre nem ismert semmilyen részlet az ügyben.

Nagyon dolgoznak a szakértők a háttérben, és menet közben három jelentős dolog történt – hívta fel a figyelmet Kővári Mihály, a Sberbank projektfinanszírozási vezetője. Egyrészt bekövetkezett a koronavírus-járvány második hulláma, másrészt miniszteri szintű képviseletet kapott a terület Novák Katalin személyében, harmadrészt az MNB 50 pontos gazdaságélénkítő csomagjában megjelent a 0 százalékos lakásépítési hitel lehetősége is.

"Valószínűleg most folyik az egyeztetés a szakmai szervezetek és a kormány között a színfalak mögött" – mondta a szakértő, és úgy véli, nem sodorta el a második hullám a kedvezményes, rozsdaövezeti áfát, csak elodázta a járvány. Mint kiemelte, eddig is a szükségesnél kevesebb lakás épült, közben drasztikusan emelkedtek az árak, és sok embernek távolivá vált a lakás megszerzése, ennek a megoldása nem csak a kedvezményes áfán múlik.

A hitelmoratórium ingatlaneladási kényszert hoz az eladóknál, és fejlesztési kényszert okoz majd a befektetőknél. Az építtetők, lakásvásárlók és vállalatok egyaránt kivárnak. Közben az ingatlanpiac átalakul. A külföldi befektetőkkel együtt a fővárosi turisztikai célú lakáspiac eltűnt, konszolidáció jöhet az árakban. Csökkent a lakásépítési volumen, kifutnak a mostani fejlesztések. Az árak azonban nem esnek össze, mert szükséges a lakásállomány-fiatalítás. A vállalati ingatlanpiac változó: a logisztika nagyon megy, az irodapiacon a home office-hatás érezhető, a kiskereskedelem sem nagyon trendi.

"Minden ingatlanpiaci szegmensre érvényes, hogy az oltóanyag megjelenése hoz majd változást. A vakcina lesz a zöld lámpa, de az okos fejlesztők előre készülnek, hogy ott legyenek a startnál" – mondta Kővári Mihály, a Sberbank projektfinanszírozási vezetője.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Ingatlanpiac – Kővári Mihály, Sberbank
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást