Nyitókép: Pixabay

Szalmonellás hús miatt is intézkednie kellett a büféket ellenőrző Nébihnek

Infostart
2020. szeptember 7. 08:21
Több mint 22 millió forintnyi bírságot szabott ki a hatóság, 85 vállalkozásnak pedig a tevékenységét is felfüggesztette.

A Magyar Nemzet cikkéből kiderül, hogy idén kevesebb terméket kellett kivonniuk a forgalomból a Nébih élelmiszer-biztonsági szakembereinek a nyári szezonális akció során, jelölési hibákkal ugyanakkor az előző éveknél gyakrabban találkoztak az ellenőrök.

A hatóság szakemberei a július 1-jétől augusz­tus 20-ig tartó országos akció során több mint négyezer-ötszáz létesítményt ellenőriztek. Az idén is a turisztikai szempontból frekventált helyeken működő kereskedelmi és vendéglátó létesítmények, mozgóboltok, büfékocsik és mozgó vendéglátók, valamint az ifjúsági és gyermektáborok működését vették szemügyre az ellenőrök.

Összesen 141 fagylaltmintát vizsgáltak be a laboratóriumban, de az ellenőrzés a kerti sütögetések elmaradhatatlan hozzávalóira, a pácolt, előkészített hústermékekre is kiterjedt. A 29 grillhús vizsgálata során egyetlen esetben találtak kifogásolt tételt a szakemberek: szalmonellabaktérium jelenlétét mutatták ki - írja a lap.