Nyitókép: Komka Péter

Újabb összeg hangzott el, ennyibe kerülhet majd egy vakcina

Infostart
2020. szeptember 6. 10:51
A Sanofi gyógyszergyártó elnöke azt mondta, hogy a közeljövőben elkészülő koronavírus elleni vakcina dózisonként kevesebb mint 10 euróba fog kerülni.

Olivier Bogillot a DPA hírügynökség által idézett France Intern rádiónak azonban leszögezte, hogy végleges árat még nem fogadott el a cég, a vakcinát pedig szerencsés lenne minél több embernek eljuttatni - írja a Világgazdaság.

Olivier Bogillot szerint milliárdszámban kellene beoldani az embereket.

A gazdasági hírportál icikkében emlékeztet arra, hogy a Sanofi és a GSK a napokban közölte, hogy megkezdték a lehetséges vakcinája klinikai tesztelését. A vállalat és a GSK együttműködésével kifejlesztett oltóanyag ugyanazt a rekombináns fehérje alapú összetételét tartalmazza, mint a Sanofi egyik szezonális influenza ellenszere.

Összesen 440 egészséges felnőttet vonnak be a vizsgálatba az Egyesült Államok 11 vizsgálatra kijelölt pontján. Az első eredményekre decemberig várnunk kell. Amennyiben pedig az eredmények a várakozásoknak megfelelnek, megkezdődhet a 3. fázisú kísérlet is. Ez az utolsó lépcsőfok lesz a hatósági engedélyeztetés előtt. A vakcina szakértők szerint a legjobb esetben a jövő év első felében készülhet el.