Nyitókép: Illyés Tibor

Palkovics László: a debreceni lesz a BMW legflexibilisebb gyára

Infostart
2020. június 25. 19:21
Az innovációs és technológiai miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy a koronavírus-járványnak több területen is hosszútávú következményei lesznek.

Vasútfejlesztést, az energetikai rendszer korszerűsítését, az ivóvízhálózat fejlesztését tervezi egyebek között a kormány az uniós újjáépítési alap Magyarországra eső részéből – mondta az innovációs miniszter az InfoRádióban.

Palkovics László az Arénában elmondta hogy az előkészítés már folyik, a tervek július 8-án kerülnek a kormány elé. A miniszter arról is beszélt, hogy 2400 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra számíthat Magyarország, ennek felhasználására dolgoznak ki projekteket. Hangsúlyozta, hogy az Európai Unió a pénz felhasználását két szemponthoz köti, ezek a környezet zöldítése vagy a digitalizáció.

Mint mondta, a benyújtandó terveknél elsődleges szempont lesz, hogy jó eséllyel nyerjék meg a támogatást és tudják azokat megvalósítani.

Palkovics László beszélt a koronavírus-járvány tanulságairól is. Mint mondta, arra számít, hogy a járványnak több területen is hosszútávú következményei lesznek. Példaként említette, hogy szükség van bizonyos alapvető termékek hazai gyártásának kialakítására, a magyar egészségipar szerkezetének átalakítására, és gyorsulni fog az 5G hálózatok, technológiák hazai fejlesztése is.

Palkovics László szerint a debreceni BMW-gyár építése nem lassult le, sőt, úgy vélte: éppen hogy gyorsítani kell azt. Szerinte

ez lesz a BMW legflexibilisebb gyára, amely legkönnyebben tud majd alkalmazkodni a piaci igényekhez.

Palkovics László arról is beszélt, hogy a turizmust, a vendéglátást, az építőipart igen érzékenyen érintette a járvány, de volt olyan terület is, amely profitált a helyzetből.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Palkovics László az Arénában
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást