Nyitókép: Pexels.com

Kéréssel fordult a kormányhoz a turisztikai szakma

Infostart
2020. június 25. 10:28
A turisztikai szakmai szervezetek közösen kérik a kormányzatot, hogy a járulékkedvezmény fenntartásával segítse a dolgozók megtartását a minden elemző szerint még hosszú ideig válságtüneteket mutató ágazatban.

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége, a Magyar Beutaztatók Szövetsége, a Rendezvényszervezők Szövetsége és a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége szerint örömteli, hogy a koronavírus-járvány első hullámát kiválóan kezelte az ország, s a veszélyhelyzet elmúltával a nemzetgazdasági ágazatok termelése újra megindult, ám ahogy a válság eltérő mértékben érintette az egyes iparágakat, úgy a felépülés üteme is eltérő lehet.

A szakmai szervezetek a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának ülését követő tájékoztatóra emlékeztetnek, amelyen a jegybanki szakemberek jelezték: az exportra termelő ágazatok mellett

a turizmus az a terület, amelyen még sokáig kell a teljesítmény komoly visszaesésével számolni.

A Világgazdaság megjegyzi: a hazai idegenforgalmi adatokból jól látszik, hogy a kereskedelmi szálláshelyeken tavaly eltöltött 31,5 millió vendégéjszaka fele külföldi vendégekhez kötődik, ez az ügyfélkör ráadásul jelentősebb összegeket hagyott a szolgáltatóknál és a vendéglátóhelyeken. A határon átnyúló turizmust az uniós határok lezárásának feloldása ugyan segítheti, de a jelentősebb Magyarországra irányuló vendégforgalmú országok közül Oroszország, az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság sem EU-tagország.

Hasonló okokból nehéz a dolguk a külföldi nyaralásokat szervezőknek.

Akár a ki-, akár a beutazásról van szó, a hosszabb utak tervezését nagyban nehezíti, hogy a járványhelyzet miatt

szinte naponta változhatnak a protokollok, és csak kevesen vállalják a nyaralásuk utáni két hét karantént.

A szakmai szervezetek szerint a belföldi turizmus fellendülését valóban segítheti a pandémia utáni időszak, ám a jelek szerint a félelem itt is visszafogja majd az utazásokat.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!