Nyitókép: Forrás: bocskaidandar.hu

Bejött a kormány honvédállomány feltöltésével kapcsolatos terve

Infostart
2020. június 23. 06:30
Már az önkéntes tartalékos kiképzés is megkezdődött helyenként.

A járvány kezdete óta megduplázódott a Magyar Honvédséghez jelentkezők száma - osztotta meg a honvédelmi tárca friss adatait Durgó Tamás őrnagy az AFP hírügynökséggel, amit az Euronews idézett. Szavai szerint csak a múlt héten 2500-an adták le a jelentkezésüket a toborzóirodákban. A cikk szerint

a járvány miatt frissen állástalanná vált jelentkezők többségét az államtól érkező stabil fizetés motiválja.

A portál felidézte azt is, hogy 2019-ben a magyar gazdaság jól teljesített, a GDP 4,9 százalékkal nőtt, miközben munkanélküliség alig volt. A járvány miatt azonban az OECD prognózisa már 8, második járványhullám esetén akár 10 százalékos munkanélküliségi rátát is elképzelhetőnek tart.

Megemlítik azt is, hogy az elmúlt években folyamatosan nőtt a hadsereg finanszírozására szánt összeg: míg 2013-ban mindössze a GDP 0,95 százalékát fordította Magyarország honvédelemre, addig 2019-re már 1,21 százalékra kúszott fel az arány. Beszámoltak a kormány 10 új honvéd középiskola nyitással kapcsolatos terveiről is.

A járvány miatt munkájukat elvesztők számára az Orbán Viktor kormányfő ígérete szerint létrejövő új munkahelyek, illetve a honvédségnél, az állami vállalatoknál és a közfoglalkoztatásban megjelenő új álláshelyek kínálhatnak megélhetési lehetőséget. A katonai szolgálatot választók havi bruttó 161 ezer forintos bér, étkezési, egészségügyi és ruházati ellátás és utazási költségtérítés ellenében megkezdett hat hónapos kiképzést követően dönthetnek a polgári életbe való visszatérés, de a szerződéses állományba lépés mellett is.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!