Nyitókép: MTI/EPA/Vu Hong

Hatalmas érvágás a koronavírus az idegenforgalomnak

Infostart / InfoRádió - Herczeg Zsolt
2020. január 30. 06:00
A járvány csak Budapesten havonta hozzávetőleg ezer kínai turista elmaradását jelenti - mondta az InfoRádiónak Lázár Judit, a Magyar Beutaztatók Szövetségének elnöke.

A koronavírus-járvány egyetlen hónap alatt húsz százalékkal vetette vissza az európai turizmust. A kínaiak ugyanis nem utazhattak el az ilyenkor szokásos körútjukra. Lázár Judit, aki a közép-európai régió egyik legnagyobb kínai beutaztató társasága, az East Europe & Europe Express Travel Service igazgatója is, attól tart, hogy a járvány hónapokig tartó károkat okoz majd az ágazatnak.

Ezek az elmaradt turisták általában 10-12 napos kelet-európai körútra jönnek,

általában két napot, három éjszakát töltenek Magyarországon. Mint mondta, a január a holdújév miatt üzleti szempontból erősebb hónap szokott lenni, míg a február és a március gyengébb.

A szakembert arról is beszélt, hogy véleménye szerint Kína mindent elkövet, hogy megakadályozza az utazást, azt hogy állampolgárai megfertőzzenek másokat is. Ehhez nem volt más eszköze, mint a karantén.

Lázár Judit felidézte a 2003-2004-es SARS-járványt, ami hasonló helyzet volt, és

mintegy 4-5 hónapra vetette vissza akkor a turizmust.

Mint mondta, egyelőre még nem látni, hogy a mostani helyzet meddig tart, és azt sem, mekkora károkat okoz majd az ágazatnak.

A koronavírusról korábbi cikkeinket ITT találja.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Koronavírus - turizmus visszaesése
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást