Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Az Opus a hazai energetikai piac meghatározó szereplőjévé válna

Infostart
2019. október 7. 09:45
Bally Attila, a cég energetikai szakértője annak kapcsán beszélt erről a Világgazdaságnak, hogy a társaság az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. megvásárlásával megszerzi első áramhálózati eszközét.

Arra a kérdésre, hogy miért éppen a Titászt választották, Bally Attila elmondta: a Titász Magyarország ötödét látja el árammal, tavalyi árbevétele meghaladta a 47,8 milliárd forintot, adózott eredménye elérte az 5,4 milliárdot. "A dinamikusan fejlődő kelet-magyarországi régióban az Opus csoport már ma is rendelkezik energetikai befektetéssel: nyáron alapkezelőjén keresztül befolyást szerzett a térség gázelosztó vállalatában, a Tigázban. Így a két cég közti szinergiák kiaknázása révén növelhető a hatékonyságuk" - tette hozzá. Megjegyezte, hogy a régióban olyan beruházásokat jelentettek be - például a BMW-ét -, amelyek tovább növelhetik az áramhálózati vállalat eredményességét.

Kitért arra, hogy a Titász Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében több mint 770 ezer ügyfelet lát el, 18,2 ezer négyzetkilométernyi területen működik, vezetékeinek hossza meghaladja a 25 ezer kilométert. Úgy vélte, az Opus döntése a lakossági ellátás szempontjából is fontos, és e téren szeretnénk eleget tenni a 21. század elvárásainak. A Titász hálózatát innovatív, a jövőben is hatékony és eredményes üzleti működéshez szükséges képességekkel kívánják ellátni.

A Világgazdaságnak arra a kérdésére, miszerint felmerült-e, hogy az Opus további eszközöket vásároljon az E.ON-tól vagy esetleg az Elmű-ÉMÁSZ-tól, Bally Attila elmondta: az Opus nem zárkózik el attól, hogy bővítse érdekeltségeit a teljes energetikai értékláncban.

"Folyamatosan vizsgáljuk a piaci lehetőségeket annak érdekében, hogy a hazai energetikai piac egyik meghatározó szereplőjévé váljunk. A Titász megvásárlása egy következő lépés ezen az úton" - fogalmazott.