Nyitókép: Pxhere

Jön a hőség, kezdődnek a nagy dinnyeakciók

Infostart
2019. július 18. 12:05
Sokkal később indult a dinnyeszezon, de az áruházak már kóstolgatják a dinnyeakciókat, a 100 forintos dinnyeárra azonban még várni kell.

Néhány langyos nap július közepén és a két héttel későbbi indulás néhány nap alatt lejjebb tolta a görögdinnye árát. Megindultak az akciók is, de eddig nem tolongtak a dinnyéért a vásárlók, miközben pedig gurulni kezdett a magyar dinnye a boltokba - írja a blokkk.com.

A következő meleg hét jobb napokat ígér a dinnyepiacnak is, csak már július második felében járunk. Néhány nap alatt újraírták az árcédulákat a boltosok. A portál körképe szerint a legolcsóbb árat a Penny kínálta (129 forint kilónként), de 200 forint alatt lehet kapni a dinnye kilóját az Auchanban, a Sparban és a Tescóban is.

A Fruitveb termelői szakmai szervezet információja szerint egy hete 240-280 forint között mozgott a nagybani piacon ajánlott ár, ahol a boltosok egy része megveszi a dinnyéjét, amit majd a vásárlónak kínál. A 100 forintos dinnyeárra még várni kell, erről majd a hőmérő dönt. És az is, hogyan sikerül a magyar dinnye exportja.