Nyitókép: Pixabay.com

Párbeszéd a gazdaságról: csak az infláció az új állampapír ellensége

InfoRádió
2019. június 5. 17:30
Számos, a korábbi állampapírnál kedvezőbb tulajdonsága van a június 3-tól elérhető új magyar állampapírnak – derült ki az InfoRádió Párbeszéd a gazdaságról című magazinműsorának legutóbbi adásából, amelynek Kuti Zsolt, a Magyar Nemzeti Bank igazgatója és Móricz Dániel, a Hold Alapkezelő befektetési vezetője volt a vendége.

A június 3-tól jegyezhető a magyar állampapír plusznak két olyan tulajdonsága is van, amely alapján mindenképpen jobb, mint a korábbi állampapírok – mondta az InfoRádiónak a Hold Alapkezelő befektetési vezetője: az adómentességet, és a kedvező kiszállási opciót emelte ki az előnyök között.

"Hozam tekintetében nem biztos, hogy jobb, mint az eddigi állampapírok, de az adómentesség már egy plusz, és a kiszállási opció nagyon értékes tulajdonság" - mondta Móricz Dániel, és hozzátette, az első két fél év, majd utána minden év végén ki lehet szállni százszázalékos nettó árfolyamon, így tulajdonképpen ingyen kiszállási lehetőséget kapnak a befektetők.

Kuti Zsolt, a Magyar Nemzeti Bank igazgatója szerint az adómentesség és a kiszállási opció mellett a hozamszint és könnyű elérhetőség is vonzó lehet a befektetőknek.

"A hozamgörbe minden szegmensében, tehát egytől öt évig jobb a hozama, mint az eddig kínált lakossági állampapírok. A hozam az inflációtól is függ, de stabil magyar infláció mellett többet tud adni, mint a korábbiak" - mondta, és kiemelte a papír egyszerűségét is: fix kamatozású, így előre kiszámítható, hogy mennyit kap a befektető. Emellett kamatos kamatozású, így nem kell adminisztratív lépéseket tennie, automatikus tőkésítik a kamatot is.

Kuti zsolt a papír elérhetőségét is pozitívumként említette, a lakosság jóval szélesebb köre fogja elérni az új értékesítési pontok révén.

A témáról bővebben hallhatnak ma este 7 órától, az InfoRádió Párbeszéd a gazdaságról című elemző műsorában.

A magazin eddigi témáiról itt olvashat. A korábbi adásokat meg is hallgathatja, vagy akár meg is nézheti.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
190605 GAZ1 1532 Párbeszéd beharangozó ÖF SI
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást