Lakóközösségek fejlesztését támogatja az OTP

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2019. május 31. 08:24
Valamivel több mint 2 hetük maradt a társasházaknak arra, hogy akár több mint egymillió forint vissza nem térítendő felújítási támogatásra pályázzanak az OTP Business-nél. Az idén tizenegyedik alkalommal meghirdetett Társasházi Pályázat 15 lakóközösséget, összesen 12 millió forinttal támogat.

A pályázat határideje június 16-a, tehát valamivel több mint 2 hetük van kitölteni a jelentkezési lapot a pályázni szándékozóknak – mondta az InfoRádiónak Fekete Szilárd, az OTP Business főosztályvezetője, hozzátéve: a dokumentum kitöltése nem vesz időt igénybe. Ebben 5-6 mondatban kell bemutatni, hogy a díj elnyerésével mivel fejlesztést hajtanának végre.

Minden társasház és lakószövetkezet pályázhat, az sem szükséges, hogy közös képviselő nyújtsa be – emelte ki a főosztályvezető. „Biztatjuk a lakókat, hogy ők is pályázhatnak” – emelte ki.

Három kategóriában jelentkezhetnek a pályázók:

  1. Ezermester – a lakókörnyezet minőségének javításának, rendezettebbé tételének támogatása
  2. Közösségépítés – a közösségi élet fenntarthatóságának fejlesztésének támogatása
  3. Biztonság – a lakók biztonságát szolgáló fejlesztések, beruházások támogatása

15 nyertes – minden kategóriában 5-5-t – pályázatot hirdetnek majd, összesen 12 millió forint vissza nem térítendő támogatást osztanak szét. Az első helyezettek 1,3 millió forintot, az ötödik pedig 300 ezret nyer.

A pályázatokat szakmai zsűri bírálja el, mivel általában ezer körüli pályázat érkezik be, lesz ennek feldolgozási ideje. Az ünnepélyes eredményhirdetésre augusztusban kerül sor – tájékoztatott Fekete Szilárd.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lakóközösségek fejlesztését támogatja az OTP Business
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást