Nyitókép: MTI/Vajda János

A kormánnyal tárgyal a COOP a boltok megmentéséről

Infostart
2019. május 23. 18:52
A kistelepülések üzleteinek túlélése a tét - másfél millió ember ellátásáról van szó. Három szintű javaslatcsomagot készítettek a kormánynak.

A legkisebb, 2 ezer fő alatti kistelepüléseken rendkívül nehéz gazdaságosan működtetni a boltokat, jóllehet ezek nem csupán az egyetlen kereskedelmi szereplők az adott falvakban, hanem gyakorta az önkormányzatot leszámítva az egyetlen foglalkoztatók is - mondta Pekó László, a CO-OP Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke a cég közgyűlésén.

Kiemelte: tárgyalásokat folytatnak a kormánnyal, hogy milyen formában lehetne támogatással - üzemeltetőtől függetlenül - fenntartani a kereskedelmet a kisebb lélekszámú és gyakorta alacsonyabb vásárlóerejű falvakban, és ezzel megtartani a kistelepülési üzleteket.

Másfél millió ember ellátásáról van szó

- emelte ki Pekó László az InfoRádióban. Több mint 2400 olyan település van Magyarországon, amelynek a népessége nem éri el a 2000 főt. Az 500 fő alatti települések száma 1100.

Pekó László, a CO-OP Hungary Zrt igazgatóságának elnöke elmondta: a kis boltok legnagyobb kiadása a bérköltség "örülünk a bérek emelkedésének, de ezt ki is kellene tudni termelni". Emellett nő minden más költség is, így egyre nehezebb gazdaságosan működtetni a kis települések boltjait. Alapvető lenne, hogy a lakók helyben tudjanak vásárolni, ezért nem ideális megoldás például a mobil bolt.

Többirányú segítségre volna szükség

A megoldási javaslatok a kormány asztalán vannak, a választ várjuk - mondta Pekó László. Szeretnének differenciált bér- és járuléktámogatást, valamint egy olyan alapot, melynél a boltok modernizációra pályázhatnak. Harmadrészt szeretnének logisztikai és más célú támogatást is.

A COOP javaslata:

  • A 700 lélekszámú vagy kisebb településeknél a mindenkori szakmai bérminimumra (jelenleg 195 ezer forint) adjon a kormány 40 százalékos bér- és járuléktámogatást.
  • 700-1500 lélekszám közötti településeknél 30 százalékos,
  • 1500-2000 fős településeknél 20 százalékos bér- és járuléktámogatást kértek.

Mindezzel kapcsolatban az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára, Vámos György megjegyezte: a "kivételezés" nem zavarná a versenytársakat, mert minden szakmai szervezet úgy érzi, hogy szakmai és társadalmi szempontból is megalapozott igényről van szó".

A COOP eredményei

A közgyűlésen kiderült, hogy mintegy 4 százalékos növekedéssel 627 milliárd forintos árbevételt ért el a COOP csoport 2018-ban, ezzel minden változás és az egyre élesedő kereskedelmi verseny ellenére is őrzi piaci pozícióját.

Tóth Géza vezérigazgató kifejtette: pozitív és stabil környezetben gazdálkodott a csoport, a főbb mutatók kissé javultak az egy évvel korábbihoz képest. A COOP piaci részesedése ezzel hosszú idő óta stabil, a magyar tulajdonú üzletlánc továbbra is a második szereplő a kereskedelmi szektorban.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A kormánytól kér segítséget a COOP - Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
A COOP támogatást kér a kormánytól - Pekó László, a CO-OP Hungary Zrt igazgatóságának elnöke
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást