Nyitókép: MTI/Pénzjegynyomda

Pénzt vonhatnak le a Szép-kártyákról, de ki lehet védeni

Infostart
2019. május 8. 18:43
Idén januártól megszűnt a cafeteria-rendszer, a Szép-kártya maradt az egyetlen kedvező kamatozású elem. A rajta lévő, tavaly folyósított összegeket idén az új szabályozás szerint már nem veszítik el az ügyfelek, ám a bank néhány százaléknyi pénzt levonhat az ügyféltől.

A Széchenyi pihenő kártyákra (Szép-kártyák) feltöltött összegeket eddig a feltöltést következő második év május 31-ig lehetett elkölteni, utána pedig a pénzt visszautalták a munkáltatóhoz. Idén ez már nem történik meg, az ügyfelek nem veszítik el ezeket a pénzeket, ám

május 31. után a bankok 3 százalékot levonhatnak a két évvel korábbi év egyenlegéből.

A bankok értesítést küldtek azon ügyfeleiknek, akik nem használták fel maradéktalanul a 2017-ben feltöltött egyenlegüket - feltéve, hogy az ügyfelek 2019-re a szabályok szerint újraszerződtek a bankjukkal. Ha valaki ezt nem tette meg, akkor a pénzt a lejárat után a régi szabályok szerint visszautalják a munkáltatónak.

Ez elkerülhető, ha még május 31-ig megkötik az idei évre szóló szerződést a bankkal

- mondta Fata László juttatási szakértő a napi.hu-nak.