Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

Állami béralku: reagált a kormány

Infostart / InfoRádió - Czwick Dávid
2019. január 30. 21:47
Lapértesülés szerint külön béralku jöhet az állami cégeknél. A nemzeti vagyonért felelős tárca nélküli miniszter hivatala a 2017-es bérmegállapodás betartását várja.

Egyelőre nem várható új, központi bérmegállapodás az állami vállalatoknál, a cégek külön-külön ülnek le a szakszervezetekkel megvitatni a munkaerő megtartásához szükséges lépéseket – írta a Magyar Idők. A lap tavalyelőtti központi egyezséget alapul véve azt írja, hogy elsősorban a Volánnál, a víziközműcégeknél, valamint a vasútnál dolgozók számíthatnak arra, hogy idén átlagosan 5-5 százalékkal nő a fizetésük.

Az érintett cégek érdek-képviseletei, köztük a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetének vezetője elfogadhatatlannak nevezte a vasutasok 5 százalékos bérnövekedését, míg az újság által megkérdezett Közlekedési Munkástanácsok Szövetségének elnöke is

inkább kétszámjegyű keresetemelést lát szükségesnek.

Az állam ugyanakkor az utóbbi időben visszahúzódik nemzetgazdasági szinten a bértárgyalásokon – közölte a Portfolio vezető elemzője, Madár István. Szerinte ennek oka, hogy a bérek egészséges emelkedésének is van határa.

A szakszervezeti vezetők a lapnak ugyanakkor kiemelték: rendkívül kedvező hatása volt a több évre szóló, átlagosan 30 százalékos bérfelzárkóztatásnak, mivel minden állami közszolgáltatónál lassított az elvándorláson. A cikk végén leírtak alapján a további emelésről a következő hetekben is egyeztetnek, megállapodás esetén a munkavállalók visszamenőleg kaphatnák meg pénzüket.

Az InfoRádió írásban fordult a nemzeti vagyonért felelős tárca nélküli miniszter hivatalához, hogy erősítsék meg vagy cáfolják a napilapban megjelenteket. A sajtó- és kommunikációs főosztály azt közölte, hogy a 2017-ben megkötött, összesen 30 százalékos, három évre szóló bérmegállapodást a szakszervezetek elfogadták és aláírták. Az abban foglaltakat a munkaadói oldal maradéktalanul betartotta, és ezt várják a másik féltől is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Bérfejlesztés
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást