Nyitókép: Pixabay.com

A közjegyzői irodába is betört a digitális világ

Infostart / InfoRádió - Czwick Dávid
2018. november 16. 17:52
Egyre népszerűbb az elektronikus okirat - mondta az InfoRádiónak Parti Tamás, a Budapesti Közjegyzői Kamara elnöke: tavaly már az ügyfelek 10 százaléka kérte az okiratok hiteles kiadmányát elektronikusan, ami segíti a közjegyzők hatékonyabb munkáját is.

Az elektronikus okiratok lényege, hogy megvan már a jogszabályi lehetősége annak, hogy elektronikusan írjon valaki alá egy dokumentumot, szerződést. Ezzel pedig jelentős megtakarítást lehet elérni, például az iratok tárolása és forgalmazása terén.

"Még mindig papír alapon adjuk ki a legtöbb iratot, de már hosszú ideje megvan a lehetőség arra, hogy elektronikus kiadmányok készüljenek, ezek elektronikus úton jussanak el a címzetthez" - mondta az InfoRádiónak Parti Tamás, a Budapesti Közjegyzői Kamara elnöke.

A címzettnek sem kell kinyomtatnia, tárolhatja is elektronikus módon. Amíg ki nem nyomtatja,

az elektronikus dokumentumnak ugyanolyan a bizonyító ereje, mint a eredeti közjegyzői okiratnak.

Tekintettel arra, hogy az emberek nagy része még nem ír alá elektronikus módon, így a közjegyzői elektronikus úton kiállított iratok zömét az e-hiteles kiadmányok jellemzik.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy több eljárás ma már elektronikus úton megy, ilyen például a fizetési meghagyás, ezekben az ügyekben 98 százalékos az elektronikus ügyintézés aránya.

Megközelíti a tíz százalékot azoknak az ügyeknek az aránya, ahol elektronikusan vagy elektronikusan is kérik a hiteles kiadmányt.

Az okiratok biztonságáról elmondta, azt a közjegyzői irattározás szavatolja, amit technológiai biztosítottság - benne a fokozott biztonságú, minősített elektronikus aláírás - erősít meg. Az elektronikus eljárásban is érvényesek a közjegyző hivatásrendi szabályai: az eredeti okirat nem adható ki, a közjegyző elektronikusan és papíron is tárolja ezeket, és az eljárásban is vannak olyan biztonsági garanciák, amelyeket az okiratok és a hiteles kiadmányai közvetítenek - mondta el Parti Tamás.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Népszerűek az elektronikus okiratok - Parti Tamás
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást