Nyitókép: Pixabay

Nagyon várják az esőt a gabonatermelők

InfoRádió
2018. október 18. 16:44
Egyelőre nem veszélyezteti az aszály az őszi vetéseket, de a következő hetekben fontos lenne a csapadék. Az októberi nyár miatt az ilyenkor szokottnál előbbre tartanak a munkákkal a gazdák a földeken - mondta az InfoRádiónak a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.

Szokatlan, hogy ilyen időjárás van októberben közepén vannak előnyei, de veszélyt is rejt magában, hiszen van, ahol már jelentkeznek a növényeken a szikkadás jelei - mondta az InfoRádiónak Petőházi Tamás. Hozzátette ugyanakkor, hogy

komoly probléma a földeken csak akkor lesz, ha még két-három hétig nem esik.

A Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke elmondta, hogy előnyei is vannak az októberi nyárnak, sokkal előrébb járnak a vetési munkáklatokkal a gazdák, mint ilyenkor szoktak. Az őszi búza több mint 50 százalékát elvetették Magyarországon. Ha a korábbi éveket nézik, körülbelül egy hónappal tartanak előrébb a munkálatokkal a gazdák, mint ilyenkor szoktak. Nemcsak a vetés, hanem a betakarítás is jó ütemben halad:

a kukorica közel 90 százalékát betakarították már 8,2 tonnás átlaggal.

A szakember arról is beszélt, hogy szerencsés lenne, ha 50-60 milliméter csapadék esne, legalább három, négy részletben, mert vannak területek, ahol már 100 milliméter körüli a csapadékkiesés. Télen pedig jó lenne, ha legalább 10-15 centis hó lenne 2-3 hónapig a vetés felett, utána pedig jöhetne egy jó tavasz.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Őszi vetések - várják az esőt
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást