Nyitókép: Bodnár Boglárka

Elkészült az új magyar versenyképességi csomag

Infostart
2018. október 8. 15:40
A nemzeti versenyképességet javító stratégiáról dönthet hamarosan a kormány, a tervezetet most vitatták meg a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülésén.

Hamarosan a kormány elé kerül a legfontosabb kitörési pontokat is tartalmazó nemzeti versenyképességi stratégia – emelte ki Varga Mihály a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülésén. A pénzügyminiszter elmondta, elkészítették a Magyar Nemzeti Bank, a Magyar Kereskedelmi és Ipari Kamara, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium korábbi versenyképességi javaslatait figyelembe véve azt a munkaanyagot, amely alapján konkrét intézkedésekre tehetnek javaslatot Magyarország versenyképességének javításáért.

A dokumentum a részletes makrogazdasági elemzés mellett nyolc területen foglalta össze azokat a javaslatokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy alapvető változásokat érjünk el:

  • az adózás,
  • a közszféra,
  • a közigazgatás,
  • az egészségügy,
  • az oktatás,
  • az infrastruktúra, ezen belül a közlekedés, illetve az energiaágazat,
  • a vállalati innováció és
  • a foglalkoztatás

működését vizsgálva átfogó stratégia előkészítésére tettek javaslatot a tanács tagjai.

A magyar gazdaság 2013 óta tartósan növekszik, ma már 4 és 5 százalék közötti ütemben bővül – emelte ki Varga Mihály, aki arra is kitért, hogy azt a lemaradást azonban nehéz ledolgozni, amely a 2000-es évek közepét jellemző elhibázott gazdasági politikai okozott. Ma már a magas ütemű növekedés fenntartása a legfontosabb feladat, ehhez pedig arra van szükség, hogy hazánk versenyképességi helyzetén javítsunk – tette hozzá a miniszter. Mint fogalmazott: ehhez az kell, hogy a kormány a megalapozott stratégia és cselekvési terv elfogadását követően meghozhassa a szükséges intézkedéseket.

A tanács ülésén a tagok véleményét és észrevételeit hallgatták meg az előkészített dokumentumról, a következő időszakban ezek átvezetése történik.