Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Turisztikai baki Horvátországban: mi lesz a vendégekkel?

Infostart
2018. augusztus 26. 10:21
Elszámították magukat a horvát vendéglátók a tavalyi sikererek után: nem kötöttek szerződéseket az utazási irodákkal, abban bíztak, hogy a turisták maguktól is jönni fognak.

A vártnál kevesebben vesznek ki szállodai szobákat és kevesebben szállnak meg családi panziókban Horvátországban. Egyes hírek szerint augusztusban 200 ezer ágy állt üresen az Adria-parton, emiatt esnek az árak Dalmáciában, pedig a látogatók száma nem csökkent. Mindezt az élelmesebb magyar turisták kihasználhatják, de azért érdemes figyelniük a kínálat minőségére és az árakra egyaránt - írja a horvát sajtóra hivatkozva a 24.hu.

A tavalyi rekordév után a horvát turizmus idén nem váltotta be a reményeket:

még a focivébén elért második hely sem tette vonzóbbá az adriai tengerpartot, pedig sok horvát politikus bízott abban, hogy ez is hozzájárulhat a stagnáló idei szezonkezdés után az idegenforgalom 2018-as felfutásához. Tavaly egyébként 18,5 millió turista érkezett délnyugati szomszédunkhoz, 102 millió vendégéjszakát töltve az országban. Ez 2017-ben 13, illetve 12 százalékos emelkedést jelentett a vonatkozó 2016-os adatokhoz képest a Hina horvát hírügynökség szerint.

Elszámították magukat a horvát vendéglátók

A statisztikák szerint idén, a szezon eddig eltelt nagy részében a látogatók száma ugyan nem esett vissza, de a szállodákban, panziókban lefoglalt szobák száma jelentősen csökkent. Vagyis elszámították magukat a horvát vendéglátók a tavalyi sikererek után: nem kötöttek szerződéseket az utazási irodákkal, abban bíztak, hogy a turisták maguktól is jönni fognak.

Még egy hibát elkövettek az Adria-partján működő szállásadok: jelentősen megemelték az árakat,

így akik beléptek az országba és nem foglaltak előre szállást, azok meglepődve szembesültek a drágulással. Majd feltehetően tovább is álltak, esetleg nem a hivatalos szálláshelyekre mentek. Az Express.hr szájt szerint egyébként a turisták 85 százaléka közúton érkezik Horvátországba, így nyilván sokan a helyszínen döntenek a szállásról.

Ám a horvátok tényleg elszámították magukat, és a Jutarnji.com múlt pénteki híre szerint akár több tízezer ágy is kiadatlanul állhat az Adria-parton, leginkább a háromcsillagos szállodákban, pedig a látogatók abszolút száma nem csökkent. A családoknál pedig akár 190 ezer ágy is várhat üresen a látogatókra – bizonyos becslések szerint. (A kiadatlan ágyak száma nem azonos a kiadatlan szobák számával.) Így még a főszezonban is előfordul, hogy szabadon maradnak szobák a szállodákban és a panziókban, ami tavaly nemigen fordult elő a szakértők szerint. Egy másik hír szerint a horvát kempingekben 5 százalékkal esett vissza a látogatók száma idén.

Mindez viszont a ló túlsó oldalára vetette át a szállásadókat. Most éppen – a helyi viszonyokhoz képest – nagyon olcsón adják a szállásokat.

Van, ahol 10-15 százalékos az áresés a Jutranji List internetes kiadása szerint. Más információk arról szólnak, hogy az apartmanok bérleti díja Sibenik, Zadar, Split és Makarska térségében 30 euróra csökkent helyenként, ami korábban elképzelhetetlen lett volna.

Az élelmes turistáknak ezt a helyszínen érdemes felmérni, de a Google Mapsen is beírhatjuk a „hotel” kifejezést, és látható, hogy az árak a tízezer forintos kategóriától a 65 ezresen át a 100-130 ezer forintos szállásokig még mindig igencsak szóródnak.

Ez nem nagy újdonság persze a Horvátországot ismerőknek: az odalátogatók 44 százaléka ugyanis előzetesen elsősorban az internetről tájékozódik.