Nyitókép: Pexels

A bérek emelkedéséről beszélt a pénzügyminiszter

Infostart
2018. augusztus 22. 11:41
Varga Mihály szerint a gazdaság javuló teljesítményével magyarázható a bérek emelkedése és ezzel párhuzamosan a foglalkoztatottság, valamint a beruházások bővülése.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint júniusban a teljes munkaidőben dolgozók átlagos keresete 11,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a májusi 10,9 százalékos emelkedés után. Az első fél évben 11,9 százalékos volt a növekedés.

Júniusban az átlagos bruttó kereset 329 600 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 341 700 forint volt.

A nettó kereset családi kedvezmény nélkül 219 200 forint, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 227 700 forintra becsülhető.

Varga Mihály a KSH adataira reagálva az M1 reggeli műsorában egyebek között arról beszélt, hogy az adatok alapján folytatódik a bérfelzárkózás, amit a közterheket csökkentő bérmegállapodás és az adójogszabályok változása is támogat. A miniszter abban bízik, hogy a folyamat a következő hónapokban is folytatódik.

A pénzügyminiszter üdvözölte, hogy csökkenek a kereseti egyenlőtlenségek, hiszen a növekedés a leginkább elmaradott megyékben meghaladta az átlagot. Hozzátette, hogy

az ágazatok közül különösen a közigazgatásban, az építőiparban, az idegenforgalomban és az egészségügyben dolgozók bérének emelkedése jelentős.

Utóbbi azért is különösen fontos, mert stabilizálhatja a munkavállalói létszámot és biztosíthatja az utánpótlást is.