Nyitókép: Pixabay

Furcsa folyamat a boltokban

Infostart
2018. július 24. 13:52
A 14 százalékos éves béremelés ellenére sem nő az eladók létszáma. Év közben is kúsznak felfelé a bérek, aminek oka, hogy egymástól, egymás elől szipkázzák el az eladókat a boltosok. Nyáron a diákmunka tartja össze a boltos világot.

A bolti eladók, pénztárosok, árufeltöltők, raktárosok létszáma 2018-ban eddig nem változott, a legutóbbi méréskor 144 ezer fő körül mozgott. Az előző évhez képest sem látni érdemi elmozdulást, amikor 140 ezer fős eladó létszámot rögzített a statisztika - írja a blokkk.com.

2018-ban tovább emelkedett a minimálbér, ennek köszönhetően az eladók bére emelkedett, és nem enyhült a munkaerőhiány.

A korábbi 190 ezer forint körüli havi bruttó átlagkereset áprilisban 217 ezer forint volt a bolti dolgozók körében, ami 27 ezer forinttal nagyobb az egy évvel korábbinál.

A lényegében megmerevedett létszám és az egy évvel korábbinál 14%-kal nagyobb kereset végül azt jelzi, hogy a boltosok éppen csak tartani tudják az eddigi létszámot, megemelni már nem. A KSH szerint nagyságrendjét nézve 2018 elején nem változott lényegesen a betöltetlen álláshelyek száma, pedig több munkáskézre lenne szükség.

Elcsábítják az eladókat más boltoktól

A korábbi évekhez hasonlóan 2018-ban is év közben kellett bért emelni. A nagy láncok ugyan meghirdették az év eleji szokásos nagy emelést, de azon belül is is lehet nagyobb csáberőt mutatni a frissen jelentkezőknek. Az átlagot nézve a legkisebb boltosoknak is rátettek egy lapáttal, hogy megpróbálják megtartani az eladókat. A középvállalkozói körben ugyan az átlagkereset nagyon csekély lemorzsolódását jelzi a statisztika, de ennek egy cégcsoporton belüli átrendeződés lehet az oka, hiszen bért ilyen munkaerőpiaci helyzetben nem szerencsés csökkenteni.

Az elmúlt években is folyamatosan emelkedtek a keresetek év közben hónapról-hónapra, a megelőző időszakhoz képest, amit a boltok közötti munkaerő vándorlás tesz szükségessé.

A boltosoknak túl sok lehetőségük nincs, a boltos átlagfizetés a nemzetgazdasági átlag alatt mozog, így egymástól próbálnak meg eladót elcsábítani.

De ezt persze nem bírja mindenki pénzzel, hiszen ehhez nagyobb fizetést kell kínálni, a régi dolgozóknak is, különben elmegy egy konkurens bolthoz.

A kiélezett munkaerőpiaci helyzetet mutatja, hogy a legnagyobb üzletláncok - akik a legnagyobb béreket kínálják - meghirdetett álláshelyeinek száma gyakorlatilag semmit sem változott az elmúlt időszakban. A munkaerő közvetítők körében is hasonló a kép, van ahol éppen nagyobb számban keresnek bolti dolgozókat, mint korábban.

A nyarat feltehetőleg a diákmunkások foglalkoztatásával ússzák meg a kereskedők, de már ők is megnézik, hogy mennyit kapnak a zsebükbe.

A nyár azért is nehezebb időszak, mivel a bolti dolgozók is ekkor mennének legszívesebben szabadságra, ugyanakkor például az üdülőhelyeken sok bolt csak nyáron tart nyitva, ráadásul ott vannak a fesztiválok, különféle nyári rendezvények, melyek ugyancsak szívják a munkaerőt.

A boltos eladók létszámtérképe egyébként a következő volt 2018 májusában:

bolti eladók létszáma átlagkeresete
január május január május
összes 146 144 214 217
50 fő alatt 67 65 186 188
50-249 fő 16 16 217 215
250 fő felett 63 63 244 249

(Táblázat forrása: KSH, érték: létszám ezer fő, átlagkereset: havi bruttó, ezer forint, négy főnél nagyobb vállalkozások fizikai dolgozói)