Új szereplők okoztak meglepetést idén a tőzsdén

Infostart
2017. december 28. 19:34
A világ legnagyobb tőzsdéi és a Budapesti Értéktőzsde is sikeres évet zárt - mondta a Napi.hu tiszteletbeli főszerkesztője az InfoRádió Üzleti Reggeli című műsorában.

„Mesebeli év volt”

– értékelte 2017-et Korányi G. Tamás. A New York-i tőzsdeindex  24 százalékkal emelkedett, a német 15 százalékkal, a londoni 7,5 százalékkal, a magyar BUX pedig 23-24 százalékos emelkedést könyvelhetett el idén – emelte ki a szakértő.

A magyar tőzsdeindexet az utóbbi évben jelentős részben az új szereplők lendítették fel. A három nagy vállalat, melybe Mészáros Lőrinc befektetett – a Konzum, az Opus és az Appeninn – korábban alvó cég volt, alacsony árfolyammal és kevés befektetővel. Ezek a papírok

világmértékben is hatalmas értéknövekedést értek el

az utóbbi hónapokban – hangsúlyozta a Napi.hu tiszteletbeli főszerkesztője.

Óriási vagyontömeg érkezett a magyar tőzsdére: általában meglévő tőzsdei cégek felvásárlásával és tőkeemelésével vagy egymás közötti tőkeemeléses kereszttulajdonlás útján. Nagyon sok kisbefektető látta, hogy

„gyorsuló ütemben megy a vonat, és felszállt rá”

– fogalmazott Korányi G. Tamás. Bár az utóbbi hetekben nincs robbanásszerű emelkedés, de nagyon magas szinten stabilizálódott az említett cégek részvényeinek árfolyama – tette hozzá.

Más vállalatok is jelentős növekedést értek el: a BIF 470 forintról 1500-ra, a CIG Pannónia Életbiztosító 216 forintról majdnem 500-ra emelkedett. Az FHB árfolyama 45 százalékkal, az Állami Nyomdáé 16 százalékkal nőtt az elmúlt évben. A Zwack papírjainak azonban 2 százalékkal csökkent az ára.

A gyors ütemben növekvő tendencia örökké nem maradhat – figyelmeztetett a szakértő. Minél magasabbak az árak, annál közelebb van a korrekció, hogy ez pontosan mikor lesz, nem lehet tudni. Világszerte alacsonyak a kamatok, ha elindul ezek emelkedése – ami Amerikában már megtörtént –, az negatívan hat hosszútávon a részvénypiacokra. A jegybankok épp ezért óvatosan adagolják az emelést, hogy a gazdaság fel tudjon készülni, és a változás ne legyen sokkszerű.

Fekete hattyú-effektus

Nassim Nicholas Taleb Fekete hattyú-effektusnak nevezte azokat a közgazdasági jelenségeket, melyekre senki nem számít. Korányi G. Tamás szerint a tőzsdén is ez fog történni, mely sokkolni fogja a piacot. Úgy véli azonban, hogy jövőre – vagy legalább az év nagy részében – még kitart a tőzsdei emelkedés. 


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Új szereplők okoztak meglepetést idén a tőzsdén
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást