Társasházi rémálmok: így menekülhetnek meg a lakók

Infostart
2017. december 6. 18:53
Tételes árajánlat után pontosan meg kell tervezni a társasházi felújításokat, így kerülhetőek el a lakók és a közös képviselő között a viták – mondta az InfoRádiónak a Budapesti Társasházi Közös Képviselők Egyesületének elnöke. Széchy Tamás kiemelte: azt is pontosan meg kell határozni, hogy mi a közös képviselő kompetenciája.

A társasházak szervezeti és működési szabályzattal kapcsolatos jogszabályok szerint, ha nem a közös képviselő feladatát képezi a felújításokról való döntés, akkor ilyen kérdésekben a közgyűlésnek kell döntenie – tájékoztatott a szakértő. Általában 200 ezer forint alatt a közös képviselőre bízzák a feladatot, fél millió forintos összeghatárig a számviteli bizottsággal együtt dönthet, e fölött azonban kizárólag a közgyűlés jogosult a kérdésben – tette hozzá.

Fél millió forintot meghaladó felújítási munka esetében tehát a közös képviselőnek össze kell hívni a közgyűlést, ami akár rendkívüli is lehet, és így 1-2 napon belül megtartható – mondta Széchy Tamás. Ez nem jelenti azt, hogy a közös képviselő közben nem javíttatja ki a felmerülő hibát, hiszen kárelhárítási kötelezettsége van, és a további állagromlást is meg kell akadályoznia.

Előre tervezhető munkák esetében azonban kötelező közgyűlés elé citálni az ügyet, amely dönt a terveztetésről, majd az ajánlatok alapján kiválasztja a kivitelezőt. A munkára jelentkező szakember vagy előre meghatározza az árat, vagy elkezdi a munkát, és ezután méri fel tételesen, hogy mennyibe fog kerülni. Az első esetben is meg kell követelnie a közös képviselőnek az írásos ajánlatot, utóbbi esetben pedig ajánlati összesítőt kell megkapnia a társasháznak, melyben tételesen felsorolják, hogy milyen munkákat végeztek el, és azokért egyenként milyen összeget kérnek.

A közös képviselőnek figyelnie kell arra, hogy kellő referenciával nem rendelkező szakemberrel ne dolgoztasson. „Az olcsó lehet nagyon drága is” – figyelmeztetett Széchy Tamás. 


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Így kerülhetők el a lakók és a közös képviselő közötti viták
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást