Újabb fordulat a Tesco-ügyben? - ezt mondja a cég

InfoRádió
2017. november 5. 12:35
Tömeges felmondások lehetnek a Tescónál – írja a Magyar Idők. A társasság szerint erről nincs szó.

Mintegy negyven dolgozó mondott fel nemrégiben a vecsési Tescóban, köztük az üzletvezető is, mivel az áruházláncnál általánosan jellemző létszámhiány ellenére a cég központjából azt az utasítást kapták, idén nem vehetnek fel újabb munkavállalókat. Az érintettek így nem vállalták tovább a megterhelő munkavégzést a multinacionális áruházláncnál – írta a lap.

Vannak ugyan üzletek – főképp a forgalmasabb helyeken –, ahol bővítik az állományt, de több olyan Tesco-egység működik az országban, ahol a dolgozók és a vásárlók napi tapasztalatai ellenére sem várható, hogy a karácsonyi bevásárlási szezon előtt nő a létszám. Ennek indoklása a munkáltató részéről az, hogy az adott üzlet nem teljesíti az előre kalkulált nyereséget, így nincs keret újabb munkavállalókra.

A bérszámfejtéssel foglalkozó győri központi irodában is sorra mondanak fel a dolgozók, mivel az átlagosan bruttó 250 ezer forintos fizetésükhöz képest százezerrel többet kínálnak ha­sonló munkakörökben a környékbeli cégek.

Többen kimaradnak a különféle ösztönzők, jutalmak köréből, és változatlanul probléma az egyes egységekben az is, hogy a létszámhiány miatt túlóráztatással, a munkavégzés nehéz körülményeivel kell megküzdeniük a dolgozóknak – mondta a Magyar Időknek a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke. Bubenkó Csaba közölte: november 9-én újra tárgyalnak ülnek a vállalattal, ahol napirendre kerülnek az eddig rendezetlen kérdések.

Vannak olyan üzletek is, ahol kilátásba helyezték a munka­vállalók, hogy amennyiben a decemberi bevásárlási szezonra nem enyhül a helyzetük, más áruházakban helyezkednek el. Erre ráadásul egyre több lehetőségük van az ágazatban általánosan meglódult fizetések miatt, illetve azért, mert az országban valamennyi kereskedelmi egységben tárt karokkal fogadják a szakképzetteket, de az egyszerűbb munkakörökre jelentkezőket is. A lap szerint Vecsésen kívül felmerült a tömeges felmondás lehetősége például egyes Vas, Zala és Győr-Moson-Sopron megyei, illetve Balaton-környéki boltokban is, emellett több helyütt ismét fontolóra vették a dolgozók, hogy egységes tiltakozásukat fejezik ki nem teljesülő elvárásaik miatt.

Reagált a Tesco

A Tesco a szakszervezetekkel kötött megállapodás szerint jár el, a toborzás és a munkaerő felvétel folyamatos. A tömeges felmondásokra vonatkozó állítása minden valóságalapot nélkülöz- közölte a cég.

Mint írták, a Tesco nem adott ki utasítást a létszámok befagyasztására, éppen ellenkezőleg, a Tesco folyamatosan együtt dolgozik a munkaügyi központokkal, önkormányzatokkal és a szakképző intézményekkel is a toborzás hatékonyságának növelése érdekében. A Tesco karrieroldalán is jól látszik, hogy a felvétel folyamatos. Mindemellett a Tesco jövő héten indítja a szezonális, minden áruházát érintő Karácsonyi toborzási kampányát.