Most kapaszkodjon meg: ennyi fizetést tartanak jónak a 14-19 évesek

InfoRádió
2017. október 18. 19:55
A Z-generáció tagjait a British Telecom (BT) a Medián segítségével kérdezte többek között arról, hogy mik a hosszútávú terveik, hogyan gondolkoznak a saját jövőjükről, mik az elképzeléseik a fizetésekről, ha majd belépnek a munkaerőpiacra.

A mintához több mint kilencezer fiatalat kérdeztek meg.

A fiatalok és a kötöttségek

A felmérés szerint a fiatalok 64%-a szívesebben dolgozik majd munkahelyen, mint otthonról, ugyanakkor a megkérdezettek 52%-ának fontos, hogy a cégnél, ahol elhelyezkedik, legyen lehetőség rugalmas- vagy részmunkaidőre, illetve home office-ra - írta a kutatás alapján a Forbes.

Arra a kérdésre, hogy 10%-kal magasabb bérért vállalnának-e kötött munkaidős állást, a megkérdezettek fele válaszolt igennel. Ezen belül a nők és a 14-19 évesek inkább vállalják a kötöttséget, mint a férfiak, illetve a 20-25 évesek.

A fiatalok 58 százaléka véli úgy, hogy tíz év múlva alkalmazott lesz, és 40 százaléka képzeli el vállalkozóként a jövőjét.

Mennyi az annyi?

A munkahelyválasztás tekintetében a fizetés szerepe kiemelkedő: a válaszok 80 százalékában szerepelt, és a válaszadók egynegyede szerint számukra ez lesz a legfontosabb tényező az álláskeresésben. Ezt a biztos munkahely és a munkahely hangulata követi. A nők döntésében nagyobb a súlya a biztonságnak, a munkakörülményeknek és a munkahely hangulatának, míg a férfiak szemében nagyobb szerepe van az előmeneteli lehetőségeknek, a modern irodai környezetnek, és a cég hírnevének.

A fiatalok átlagosan 269 ezer forintot tartanak olyan fizetésnek, amiért tervezett képzettségükkel már elmennének dolgozni,

és 420 ezer forintot tartanak kifejezetten jó fizetésnek.

Erős a nemek közti különbség: a férfiak 100.000 forinttal magasabb bért tartanak kifejezetten jó fizetésnek, mint a nők.

A 14-19 éves korosztály is nagyobb összegekre számít, mint a 20-25 évesek, de itt az álomfizetések közti különbség kisebb (49.000 forint), mint a nemek közt.

Reagálnak az aktuális helyzetre

A válaszadók négyötöde tervezi úgy, hogy 10 év múlva egyetemi végzettsége lesz. A leginkább népszerű képzési irányok az üzleti tanulmányok, az informatika és a mérnöki tanulmányok, a

legkevésbé keresettek pedig a természettudományok és az orvosi képzés.

Külföldi munka

  • A fiatalok többsége úgy véli, hogy tíz év múlva könnyebben talál majd a végzettségének megfelelő munkát külföldön, mint itthon. A külföld-itthon különbség a gimnazista korosztályban a legerősebb.
  • Sokan (különösen a 20-25 évesek) terveznek külföldi munkavállalást. A legkedveltebb célországok az Egyesült Államok, Anglia és Németország, a leginkább preferált munkahely pedig a nagy nemzetközi cég.
  • A döntő többség nem gondolja, hogy 2027-re az euro váltaná a forintot.