Gond van az App Store-ral

Infostart
2017. szeptember 7. 20:04
Több olvasónk jelezte, hogy nem elérhető az Apple alkalmazásboltja, az App Store.

Frissítés:

A hibát a ki- és bejelentkezés ugyan megoldja, de egy szerverhiba után angolul tér vissza az App Store és az iTunes- tudtuk meg a hivatalos Apple-támogatástól. A cég telefonos ügyfélszolgálata szerint néhány napon belül visszatér a magyar menü.

Többeknél akadoztak vagy álltak le az Apple internetes vagy felhő alapú szolgáltatásai: volt, aki az App Store-ban nem tudott programokat letölteni, míg frissíteni igen, másoknál az Apple Musickal voltak gondok.

Több hazai technológiai honlap írt a jelenségről, a hiba okát azonban senki sem tudta azonosítani, ugyanis az Apple System Status oldala egész napra nem jelzett leállást.

A tömegesen jelentkező gondra sokaknál megoldást jelentett a készülék újraindítása, vagy az, ha kiléptek, majd újra beléptek felhasználói fiókjukba, ám volt, akinek ez után angol nyelvűre váltott a program.

Az InfoRádiónak válaszolva a Szifon.com című szakportál főszerkesztője, Kővári Péter úgy vélte, talán az iOS 11-ben megváltozó App Store miatt végez az Apple olyan módosításokat szerver oldalon, ami valamiért ezt a hibát eredményezte a magyar felhasználóknál. Nem kizárt, hogy a szomszédos államokban is lehetek ilyen kellemetlenségek, azonban az angol nyelvű vezető lapok, hírportálok nem foglalkoztak a kérdéssel, vagyis vélhetően nem érintett szélesebb kört a probléma.