Még több bank ügyfele lehet veszélyben

Infostart
2017. augusztus 9. 13:15
Már négy bank érintett a legújabb adathalász-támadássorozatban, de a bűnözők egy ötödik pénzintézet ellen is támadást készíthettek elő - mondta a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivője. Binder István kifejtette: több tucatnyi jelzést kaptak azoktól, akiknek titkos adatait e-mailben és sms-ben kaparintanák meg a támadók.

„Korábban is voltak adathalász-támadások magyar bankok ügyfelei ellen. A mostani, júniusban kezdődött sorozat egyedisége, hogy meglehetősen koncentráltan történik: a héten már a negyedik bank ügyfeleit próbálták megtámadni.”

További újdonság, hogy míg korábban email-üzenetekben támadtak, most már megjelentek az sms-ek is – jelezte a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivője. Adategyeztetésre, adatfrissítésre, -pontosításra való felkérésen túl már egy alkalmazás letöltésére is felszólítják az ügyfeleket, hogy az sms-kódokat el tudják téríteni – tette hozzá Binder István.

„Jól vizsgázott a magyarországi ügyfélkör és a bankok is, amelyek azonnal tájékoztatták a támadásokról az ügyfeleiket. Ha a támadás mégis megtörténne, célszerű haladéktalanul a bankhoz fordulni, hogy lezárják az utakat.”

Binder István hangsúlyozta, a magyarországi bankok soha nem kérik el az ügyfelek titkos adatait, kizárólag személyesen, például a fiókban történik adategyeztetés, ha tehát ilyen tartalmú levelet kap valaki, biztos lehet benne, hogy csalók írták.

„Számos ügyfél fordult hozzánk, mostanáig négy bank ügyfeleit támadták, de a csalók szerverein egy ötödik klónozott oldala is szerepelt, tehát további kísérletekre készültek. Nem zárható ki, hogy újabb bankokat keresnek meg. Egy-egy banktól több tucatnyi jelzés érkezett, de nagyon sok ügyfél – nagyon helyesen - olvasatlanul törölte az ilyen leveleket.”


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Még több bank ügyfele lehet veszélyben
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást