Lesújtó jelentés Magyarországról

InfoRádió
2017. július 27. 19:14
Kiábrándító bizonyítványt kapott Magyarország.

A bérköltségük alig felét kapják kézhez a magyar munkavállalók. Az OECD adóék-rangsorában Magyarország a harmadik, Belgium és Németország után. A családosok terhei viszont itthon csökkennek.

Magyarországon egy átlagos, család nélküli munkavállaló a bérköltségének 48,2 százalékát kell kifizetnie, vagyis mintegy 51,8 százalékát viheti haza a fizetésének - derül ki az OECD legfrissebb adóék-felméréséből.

A tagállamok közül csak Belgiumban (54 százalék) és Németországban (49,4 százalék) nagyobb az adóék - írja a napi.hu. A visegrádi országok közül Csehország a nyolcadik a 43 százalékot meghaladó adóztatásával, Szlovákia a tizenkettedik a 41,7 százalékos, Lengyelország pedig a 23. a mintegy 35 százalékos terhével. A legutolsó, 2015-ös felméréshez képest hazánk egy helyet lépett előre - azaz rontott - a rangsorban, amely versenyhátrányt jelent a hazai gyártóknak.

Mind a négy országban 20-21 százalék között van a társadalombiztosítási hozzájárulás (egészségügyi és nyugdíjköltség). Az adók befizetője szerint eloszlásból jól látszik, hogy az adóterhek nagyjából harmadát fizetik a dolgozók, kétharmadát pedig a munkáltatók. Az OECD tagállamai között ebben nincs eltérés, az adóék átlagosan 36 százalékos.