Hatalmas kasza ez a hétvége a szálláshelyeknek

InfoRádió
2017. július 27. 18:01
Szinte lehetetlen ezekben a napokban Budapesten és vonzáskörzetében szállást találni - mondta az InfoRádió kérdésére a szállodaszövetség elnöke. Könnyid László szerint egyes szállásadók bevétele a fővárosban akár 20 százalékkal is emelkedhet.

"Ritka eset az, ami a soron következő hétvégén megtörténik Budapesten: két esemény »lóg egybe«: a vizes vb vége és a Forma-1-es hétvége. A szállodás szakemberek önmagában ez utóbbit tekintik a csúcshétvégének a fővárosban, hiszen a kiemelt érdeklődés miatt a látogatók versenyeznek a szállodai szobákért. Ilyenkor a szolgáltatók is magasabb árat alkalmaznak a külföldiek felé, most pedig fokozottan igaz ez. Nem nagyon van már szabad szoba a hétvégére Budapesten és vonzáskörzetében" – mondta az InfoRádiónak Könnyid László, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.

Ilyenkor 50 kilométeres körzetben foglalnak még az utazók,

ha kiszorulnak Budapestről vagy a versenyhelyszínről, illetve akkor, ha kicsit olcsóbb szálláshelyet keresnek.

A két esemény miatt megnövekedett kereslet hozzáadódik Budapest megnövekedett népszerűségéhez, ezért a szakemberek két számjegyű növekedésre számítottak az átlagárban. Mivel azonban ez a két hétvége a vártnál több érdeklődőt vonzott, és

a legtöbb szálloda is folyamatosan magas kihasználtságról, közel "technikai telt házról" számolt be

(néhány szobának mindig kell maradnia tartalékban, bárhol bármi történhet), ezért valószínűleg minden szektorban legalább 10 százalékos árbevétel-növekedést és átlagár-emelkedést érhetnek el.

Ennél nagyobb emelkedés lehet a négycsillagos, a versenyhelyszínekhez közeli szálláshelyeken −

van olyan létesítmény, ahol 20 százalékhoz közeli bevételnövekedést várnak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Könnyid László: szinte lehetetlen szállást találni a hétvégére Budapesten
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást