Jó hír a Wizz Airtől

InfoRádió
2017. július 19. 13:30
Október végétől a nagyméretű poggyászokat is ingyenesen lehet felvinni a Wizz Air járataira - nyilatkozott a társaság vezérigazgatója az InfoRádiónak. Váradi József elmondta: egyre több utast hoznak Magyarországra. Kifejtette azt is: egyelőre még nincs olyan technológia, amelynek segítségével a repülés ideje alatt is lehetne internetezni.

Ingyenessé teszi a nagyméretű kézipoggyászt is a magyar kötődésű Wizz Air a járatain, de a fedélzetre csak az elsőbbségi beszállással rendelkező utasok vihetik fel biztosan a csomagot - mondta Váradi József vezérigazgatója.

Így a téli menetrend életbe lépésével, október 29-től már nem csak a kis, de a nagyméretű kézipoggyászért sem kell majd fizetni. Elmondása szerint az intézkedés bevezetése még nem jelenti azt, hogy minden utas kézipoggyásza a kabinban utazhat majd.

Előfordulhat ugyanis, a repülőgép telítettségétől függően, hogy néhány kézipoggyászt a repülőgép alsó csomagtárolójában helyeznek el.

Váradi József a légitársaság éves pénzügyi jelentésével kapcsolatos korábbi sajtótájékoztatón már jelezte, hogy csökkent a poggyászdíjakból származó kiegészítő árbevétel, ezt megerősítve közölte: az elmúlt három évben folyamatosan estek a poggyászdíjból származó bevételek.

Az első negyedévben utasonként 28,8 euró kiegészítő árbevételt szedtek be, ebből már csak 9,5 euró volt a poggyászdíj, egy évvel ezelőtt pedig még 10,2 euró volt ez az összeg. A vezérigazgató beszámolt arról is, hogy a legfrissebb adatok szerint az első pénzügyi negyedévet erős pozícióban zárta a légitársaság: az előző évihez képest 25 százalékkal 7,2 millióra nőtt az utasforgalom, a bevételek 29 százalékkal 469 millió euróra nőttek, az adózott eredmény pedig 50 százalékos javulással 58,1 millió euróra változott. A kedvező adatok után a légitársaság nem változtatta meg a korábban kiadott 250-270 millió eurós adózott eredményre vonatkozó előrejelzését, de annak felső sávjába várja az év végi eredményeket.

„A vállalat tíz új, A321-es repülőgépre szerződött az Airbus-szal. Magyarországon körülbelül 15 százalékkal nő a forgalmunk, idén két új repülőgépet hozunk Budapestre. A környező repülőterek forgalmával összevetve a Budapest Airport az egyik legdinamikusabban növekvő repülőtér.”

A folyamatos verseny jó az utasnak és a cégeknek is, mert fejlődésre ösztönöz – mondta Váradi József. Hozzátette, érezhető a technikai fejlődés, a fogyasztói interakciók több mint fele már okostelefonokon zajlik. Jelenleg a technológiai fejlődés még nem érte el azonban azt a pontot, hogy az utasok a repülés ideje alatt is elérhetők legyenek - fűzte hozzá a cég vezérigazgatója.

„Körülbelül tíz éve napirenden van a téma, de nem véletlenül nem tudtunk előrelépni. A közeljövőben azonban a fejlesztések ezt is lehetővé fogják tenni.”


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Ingyenes lesz a nagyméretű kézipoggyász is a Wizz Air járatain
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást