SZÉP-kártya: még vagyonok várnak gazdára

InfoRádió
2017. május 11. 10:40
Mintegy kétmilliárd forintra tehető annak a még 2015-ben juttatott összegnek a nagysága, amelyet a munkavállalóknak május végéig kell elkölteniük a SZÉP-kártyájukról. A határidőt követően a kártyakibocsátó cégek a fennmaradó összegeket leemelik a kártyáról, és a munkáltatóknak utalják vissza.

A SZÉP-kártya összegeinek kétharmadát vendéglátásra fordítják a kártyabirtokosok, szálláshelyre mintegy ötödét költik el a pénznek. Ugyanakkor érdemes tudni, hogy a juttatás többek között uszodákban, fürdőkben, különböző kulturális eseményeken (például egyes fesztiválokon), sőt, bizonyos gyógyászati szolgáltatóknál is felhasználható. 

Nagyobb fennmaradó összeg esetén célszerű belföldi szállásra költeni az összeget, ez a szolgáltatás ugyanis mindhárom alszámláról (szállás, vendéglátás, rekreáció) fizethető - javasolja közleményében a BDO. Fontos tudni, hogy

a lejáró összeggel fizetett szállást nem szükséges a május végi határidőig igénybe venni,

egy későbbi – nyári, vagy akár jövő évi – foglalás előlegét is kiegyenlíthetjük vele.

A SZÉP-kártya tulajdonosai a szolgáltatók online felületén regisztrálva ellenőrizhetik, egyenlegüknek mekkora része jár le május végéig.