Nagy gondok lehetnek a postánál

InfoRádió
2017. április 8. 15:41
A Magyar Posta Zrt. dolgozói nem örülnek annak, hogy a társaság számos kölcsönzött, illetve alkalmi embert kezdett el foglalkoztatni a munkaerőhiány ellen küzdve. Az újoncok teljesítménye gyakran nem üti meg a mércét - állítják a postai érdekképviseletek a Napi.hu-nak.

Tíznél is több munkaerő-kölcsönző cég áll szerződésben a Magyar Postával. Elsősorban az állami társaság Országos Logisztikai Központjába (OLK), illetve székesfehérvári logisztikai üzemébe közvetítenek dolgozókat - közölte a Napi.hu-val az egyik postai szakszervezet neve elhallgatását kérő megbízottja.

A kölcsönzött munkások körében nagy a fluktuáció: harminc naponként cserélődnek ezek a dolgozók. A forrás úgy látja, e körben nem kevesen vannak, akiknek

a munkája kívánni valót hagy maga után.

Akadnak köztük olyanok, akik írni-olvasni sem tudnak, vagy nem ismerik a római számokat.

A Magyar Postánál azt közölte, hogy az egyetemes szolgáltatási körbe tartozó levélküldemény-kezelési technológiában nem alkalmaznak bérelt munkaerőt.

"Az üzleti csomagforgalom lebonyolításában, a napi mennyiségi ingadozások kezeléséhez veszünk igénybe külső szerződött partner által biztosított humánerőforrást. A bérmunkaerőnek ugyanazon képzettségi és végzettségi feltételeknek kell megfelelnie, mint a saját foglalkoztatású munkatársainknak" - tudatta a cég.

A szakszervezet azt jelezte, hogy hiába a bérek növekedése,

az elvándorlás továbbra is jellemző,

hiszen emeltek a konkurens szállítmányozó cégek is, amelyek esetenként akár 40-50 ezer forinttal ráígérnek a postai fizetésekre. Már előfordul az is, hogy a posta saját alvállalkozói csalják el az embereket a társaságtól.

"A létszámhiány csökkentése érdekében társaságunk intenzív munkaerő-felvételi kampányt folytat: a posta állásbörzéken vesz részt, valamint csoportos tájékoztatókat szervez a munkavállalók minél szélesebb körű elérése érdekében. A toborzás további hatékonyságának növelésére a Magyar Posta márciustól Karrier Irodát nyitott a Budapest 100-as postán" – közölte a posta.