Milliókra rúg a hazai rekordnyugdíj

InfoRádió
2017. március 14. 17:08
Míg pár évvel ezelőtt 870 ezer forintot kapott a leggazdagabb magyar nyugdíjas, ma már 2 millió forintnál is többet – írja a Pénzcentrum.

A három legmagasabb öregségi nyugdíj átlagösszege 2016. decemberben 2 310 017 forint volt - tudta meg a Pénzcentrum az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságtól (ONYF).

A növekedés üteme rendkívül gyors, hiszen 2014-ben 870 ezer forint volt a nyugdíjrekord. 2015 januárjában már 1,3 millió forintot, tavaly pedig 1,5-2 millió forintot kapott a leggazdagabb nyugdíjas.

Mivel Magyarországon eltörölték az úgynevezett járulékplafont, ezért azok, akik sokat keresnek, most több nyugdíjjárulékot tudnak fizetni. Tehát akinek magas a jövedelme, és az után rendesen és sokat adózik,

a mai szabályok értelmében magas nyugdíjra számíthat.

Ha nincsen járulékplafon, akkor a legmagasabb nyugdíj a legmagasabb keresettel arányosan növekedik. Vagyis ha ma vannak havi 4-5 milliós keresetek, s valaki évtizedekig ilyen jövedelem után fizet járulékokat, akkor a mai rendszer szerint ennek a keresetnek a 70-100 százalékára számolhat nyugdíjként - mondta korábban a Pénzcentrum megkeresésére Matits Ágnes, nyugdíjszakértő.

Hosszútávon a magasabb nyugdíjak kifizetésével az állam kiadásai is nőni fognak. Ez azonban nem jelenthet feltétlen problémát, ha mindig lesznek majd olyanok, akik sokat keresnek.

A szakértő szerint szakmailag feltétlenül indokolt lenne a járulékplafon visszaállítása, vagy a nyugdíjak korlátozása.