Már működik az ADÓtraffipax: most épp itt ellenőriz a NAV

InfoRádió
2017. március 13. 12:16
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal már működteti az ADÓtraffipaxot: előre bejelentik, hogy éppen hol és milyen adózóknál végeznek ellenőrzést.

Az előre bejelentett ellenőrzéseket összesítő NAV-honlap szerint ezen a héten a Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatóság az Országos Étterem Hét rendezvénysorozathoz kapcsolódóan fokozottan ellenőrzi Budapest belvárosában működő vendéglátóhelyeket. Ennek során kiemelt figyelmet fordítanak a bizonylatadási kötelezettség teljesítésére, az alkalmazottak bejelentésének vizsgálatára, valamint az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetésére. Ezzel egy időben a taxis személyszállítóknál is várható hasonló irányú ellenőrzés.

Bács-Kiskunban március 13-án és 14-én Kecskeméten és Kiskunfélegyházán ellenőrzi az online pénztárgépek éves felülvizsgálatát.

Baranya megye településein elsősorban olyan üzletekben folytatnak le ellenőrzéseket, amelyekkel kapcsolatos telephely bejelentési kötelezettségüket az adózók elmulasztották teljesíteni.

Pest megyében március 23-án, Inárcs településen az online pénztárgépek jogszerű használatával, valamint jövedéki termékek forgalmazásával összefüggő, átfogó teljes települést érintő egész napos ellenőrzéseket végez.

Vas megyében a héten fokozottan ellenőrzik a személyszállítási szolgáltatást végzőket. Az ellenőrzések során kiemelt figyelmet fordítanak a nyugta-, számlaadási kötelezettség teljesítésére.

A NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatósága operatív ellenőr munkatársai március 13-14-én Balatonfüreden és Veszprémben, március 16-17-én pedig Pápa, Tapolca, Balatonfüred és Veszprém városokban (és környékén) folytat le online pénztárgépek jogszerű használatával kapcsolatos ellenőrzéseket, továbbá vizsgálják a nyugtaadási kötelezettség teljesítését, az alkalmazottak adóhatósághoz történő bejelentésének szabályszerűségét is. Az érintett adózói kör: piaci árusok, szépészeti szolgáltatásokat nyújtók, taxisok, valamint vendéglátó tevékenységet végző adózók.

Zala megye településein fokozottan ellenőrzik az építkezéseken foglalkoztatottak társadalombiztosítási bejelentését.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!