Megfuttatják a furmintot

Infostart
2017. március 7. 15:49
A svájciak, az amerikaiak kedvelik a furmintot, de Kínából és Kazahsztánból is érkezik a pincészetekhez megrendelés - mondta az InfoRádiónak a furmint promóciós kampány eddigi eredményeiről a Földművelésügyi Minisztérium kiemelt borágazati ügyekért felelős miniszteri biztosa. Kiss Eliza hozzátette: a tavalyi 40 millióról 50-60 millió forintra emelik a Borkiválóság Program idei keretösszegét.

Ahogyan a feladatok változnak, úgy változik a Borkiválóság program keretösszege is – mondta el az InfoRádiónak a Földművelésügyi Minisztérium kiemelt borágazati ügyekért felelős miniszteri biztosa.

Kiss Eliza beszámolt arról, hogy 2017 a furmint éve, ennek apropóján a korábbi kiadványaik mellett megjelentetnek egy furmint könyvet is. Szeretnének továbbá a határokon túlra is nyitni, ezért egy erdélyi borkiválóság kötettel is gazdagítják a kínálatot.

„A furmint olyan szőlőfajta, amelyre nagyon büszkék lehetünk.

Bár Szlovéniában, Ausztriában, Olaszország északi részein is létezik, de a legnagyobb mennyiségben nálunk, Magyarországon található” - ismertette a miniszteri biztos.

Hozzátette, hogy nagyon különleges magyar szőlőfajtáról van szó, mert kiválóan alkalmas arra, hogy megmutassa Magyarország borvidékeinek termőhelyi sajátosságait.

„Nagyon izgalmas a furmint abból a szempontból, hogy Tokajban, Somlón, a Balatonfelvidéken vagy akár a bükki, egri borvidékeken milyen talaj van és az hogyan hat rá.

Mindenütt más-más bortípust lehet belőle készíteni. Emellett nagyon jól pozicionálható a piacon, hiszen, mint a harmadik országos borpromóción is kiderült: nagyon népszerű, egyedi nevű, egyedi ízvilágú, tehát felfigyelnek rá a szakértők”

- hangsúlyozta Kiss Eliza.

Azt is elmondta, hogy 2015-ben indult a borpromóciós program, amely idén augusztusban zárul. Most már vannak tehát olyan eredmények, amelyek tényleges gazdasági hasznot is mutatnak a pincészeteknél, hiszen az a lényeg: van-e rendelés egy-egy promóciós kampány után.

„Svájcba, az USA-ba, Kínába, Kazahsztánba, Kanadába jutottak el ezek a borok, mintegy 2-300 akció eredményeként. A workshopok, study tourok révén nagyon sok tapasztalat gyűjt össze a furminttal kapcsolatban. Ezek

a célirányos kampányok azt mutatják, hogy elindult egy kézzelfogható érdeklődés a furmint iránt”

- mutatott rá a kiemelt borágazati ügyekért felelős miniszteri biztos.

Jelezte, hogy a furmint évének következő akciója a furmint kiválóságok kiválasztása lesz: az országkóstoló keretében hamarosan kiküldik a jelentkezési lapot a borászatokba. Majd az Országos Borszakértő Bizottsággal közösen összeállítják a furmint könyv Kóstoló részét.

„Ha minden jól megy,

május végén egy szép furmint könyvet vehetünk kézbe”

- mondta Kiss Eliza.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Megfuttatják a furmintot
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást