Jól startolt az ipar

InfoRádió / MTI
2017. február 28. 09:15
A nemzetgazdasági beruházások volumene 2016-ban 20,0 százalékkal elmaradt az előző évitől, amikor 3,8 százalékkal emelkedett éves összevetésben. A tavalyi negyedik negyedévben 24,1 százalékkal csökkentek a beruházások az előző év azonos időszakához képest - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A költségvetési szervek beruházásai szűkültek nagyobb mértékben, míg az uniós források által kevésbé érintett területeken növekedés mutatkozott. Így a feldolgozóiparban 7,0, a kereskedelem, gépjárműjavításban 10,0 százalékkal bővültek a beruházások az előző évihez képest.

Amiatt, hogy a bázisidőszakban a 2007-2013-as uniós költségvetési periódus projektjeinek záró munkálatai kiemelkedő beruházási teljesítményt hoztak, a múlt év végén kifizetett, a 2014-2020-as ciklushoz tartozó, jelentős összértékű projektek többsége még nem realizálódott.

A gép- és berendezésberuházások volumene 17,7, az építéseké 30,2 százalékkal esett vissza a negyedik negyedévben, és 6,6 százalékkal, illetve 31,7 százalékkal az év egészét tekintve.