Hihetetlen: így lapozgatunk el 7000 filmnyi adatot egy óra alatt

Infostart
2017. február 16. 12:46
A hajnali órák a legcsendesebbek a mobilinternet forgalomban és este 6 óra a csúcs, utóbbi időpontban a 7000 gigabájtot is meghaladja az adatforgalom - mondta az InfoRádiónak a Magyar Telekom hálózatfejlesztési igazgatója. Tremmel János szerint a hálózati fejlesztésekkel, a letöltési sebesség növekedésével párhuzamosan mindig nő az adatforgalom is.

„Kora reggeltől felfut és reggel 9-10 óra tájban már nagyon erős a mobilinternet forgalom, és folyamatosan erősödik a nap folyamán, egészen este 6-7-8 óráig. Itt éri el a csúcsot, aztán este 9 óra után meredeken kezd letörni és hajnali 3-4 óra magasságában pihen le. Ilyenkor a gépek is alszanak és minimális a forgalom a hálózatban. Reggel fél öttől aztán elindul a mozgolódás és kezdődik az új felfelé ívelő ciklus” – mondta el az InfoRádiónak a Magyar Telekom hálózatfejlesztési igazgatója.

Tremmel János jelezte, hogy

a hajnali és a csúcsidős forgalom között nagyjából tízszeres a különbség.

Hajnali 3-4 óra között nagyságrendileg 700 gigabájt megy át óránként a mobilnethálózaton, csúcsidőben, este 6-7 óra között pedig mintegy 7000 gigabájt.

„Egy átlagos másfél órás mozifilm átlagos, élvezhető felbontással körülbelül 1 gigabájttal kódolható. Ez azt jelenti, hogy

a csúcsidőszakos forgalom hétezer másfél órás filmnek felel meg”

- illusztrálta a forgalom nagyságát a hálózatfejlesztési igazgató.

A földrajzi elosztást tekintve a legtöbbet Budapesten interneteznek, ezt követi Pest megye, Hajdú-Bihar és Bács-Kiskun megye. A megyeszékhelyek a maguk megyéjén belül kiemelkedő forgalmat bonyolítanak.

A településszerkezetet tehát leköveti a mobilhálózat forgalma

– ismertette Tremmel János.

Mint mondta, szoros összefüggés van a mobilinternetes forgalom és a letöltési sebesség között is.

„Ha tízszer gyorsabban töltődik be egy megnézni kívánt youtube videó, az emberek sokkal bátrabban mernek kattintgatni, és ha valami nem tetszik nekik, pár másodperc múlva könnyebben abbahagyják és egy másikra kattintanak, mert tudják, hogy a homokórát nem sokáig kell elviselniük. Mivel az emberek nagyságrendileg hasonló időt töltenek az internet böngészésével vagy egyéb funkciókkal az intelligens eszközeiken, ezért

tízszer nagyobb sebességénél közel tízszer nagyobb adatmennyiséget is letöltenek”

- mutatott rá a Magyar Telekom hálózatfejlesztési igazgatója.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nem tévedés: hétezer másfél órás film egy óra alatt
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást