Ezek az új repülőgépek érkeznek a Magyar Honvédséghez

InfoRádió
2017. január 13. 11:01
Márciusban érkeznek meg Szolnokra azok a kiképző, felderítő és futárrepülőgépek, amelyeket a cseh Zlin Aircraft gyártócégtől vásároltak meg a Magyar Honvédségnek. A hadsereg szolnoki helikopterbázisa két kiképző és két felderítő futárgéppel lesz gazdagabb.

Négy cseh repülőgép érkezik márciusban Magyarországra, hogy ezzel elégítsék ki a Magyar Honvédség kiképző és felderítő légijármű-szükségleteit – tudta meg a Magyar Idők.

A légierő Jak–52-es kisgépeinek pótlására még tavaly írt ki pályázatot a Honvédelmi Minisztérium (HM). A tenderen a cseh Zlin Aircraft lett a győztes, amely mintegy nettó 363 millió forintért szállítja le a repülőgépeket. A szerződés értelmében két típust vásároltak meg: a hadsereg tavasszal két Zlin Z–242L típusú kiképző kisgéppel és két Zlin Z–143LSi típusú felderítő és futárgéppel bővítheti a repülőgép-állományát.

A HM tájékoztatása szerint a Zlineknek a tervek szerint március végéig kell megérkezniük Magyarországra. Az állomáshelyük Szolnokon lesz, a Magyar Honvédség helikopterbázisán.