Hatékonyabbá teszi a munkát az infokommunikáció

Infostart
2016. november 28. 07:53
Minden ötödik munkavállaló facebookozik munkaidőben, a magyar munkavállalók közel kétharmada pedig használ munkájához infokommunikációs készüléket - ismertette a Kutatópont felmérését a társadalomkutató társaság kutatási igazgatója. Székely Levente kiemelte: a munkavállalók jelentős része szerint a technikai eszközök javítják a munkavégzés hatékonyságát.

A Kutatópont kutatási igazgatója kiemelte, a magyarországi munkavállalók közel 60 százaléka a munkája során használ infokommunikációs eszközöket; leginkább számítógépet, internetet, okostelefont.

„A megkérdezettek egyetértenek abban, hogy ezek az eszközök javítják a munkájuk hatékonyságát, négyből hárman ezt mondják. Kilencven százaléka azoknak is, akik ténylegesen is használnak ilyen eszközöket a munkájukhoz.”

Székely Levente elmondta, azt nem vizsgálták, hogy ezeket konkrétan hány órát használják, az viszont látszik, hogy a munkavállalók nagyjából két tizede a munkaidejének nagy részében számítógépen dolgozik, 15 százalékuk az internetet is használja és ugyanennyien a telefonjukat is. 10 százalék azok aránya, akik a munkaidejük nagy részében más informatikai eszközt is használnak. Hozzátette, van egy csomó olyan szakma, ahol az infokommunikációs eszközök még nem jelentek meg.

„A szakmák infokommunikációs eszközökhöz való kötése folyamatosan zajlik, egyre több olyan munka van, ahol ezek az eszközök elengedhetetlenné válnak. Az is látszik, hogy azokban a munkakörökben még nem feltétel ezeknek az eszközöknek a használata, ott is megjelenik, csak más módon, elsősorban a szabadidőhöz és a kapcsolattartáshoz” - mondta Székely Levente, a Kutatópont kutatási igazgatója.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hatékonyabbá teszi a munkát az infokommunikáció
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást