Edzettek az adóellenőrök

Infostart
2016. augusztus 25. 19:54
Ötből egy edzőteremben biztosan találtak problémát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőrei - mondta a hatóság adószakmai szóvivője. Kis Péter András hozzátette: ezeknél a vállalkozásoknál is kötelező lesz szeptembertől az online pénztárgép használata.

Az elmúlt másfél évben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai mintegy háromszáz alkalommal vizsgálták a testedzési, fizikai közérzetet javító szolgáltatást nyújtó fitnesz-, konditermeket – mondta el a hatóság adószakmai szóvivője.

Kis Péter András hozzátette: „minden második nap betértek a kollégák egy-egy ilyen üzletbe, és edzettek. Vásároltak napi jegyet, heti és havi bérletet is, elsősorban azt nézték meg, hogy az adójogszabályokat betartják-e ezek a vállalkozások. Azt is vizsgálták, hogy adnak-e nyugtát, szükséges bizonylatot és az ott dolgozó be van-e jelentve.”

Azt tapasztalták, hogy átlagosan öt edzőteremből egynél volt valamilyen hiba, hatvanmillió forint adóhiányt tártak fel és húszmillió forint mulasztási bírságot kellett kiszabnia az adóhatóságnak – fejtette ki a NAV adószakmai szóvivője.

Kis Péter András hozzátette: „szeptembertől kötelező lesz online pénztárgépet használniuk a konditermeknek, a fizikai közérzetet javító szolgáltatóknak.”

Mint elmondta, már most is sok helyen használják, hiszen ha turmixokat, üdítőket, vizeket árulnak, az kiskereskedelmi tevékenységnek minősül. Szeptembertől már a szolgáltatás nyújtásáról is online pénztárgépből kell nyugtát adni.

„Jelenleg Magyarországon 220 ezer online pénztárgép működik” - jelentette ki Kis Péter András.

Szeptembertől a kötelezettek köre a fentieken túl bővülni fog például gépjárműjavítással, -karbantartással, alkatrész kiskereskedelemmel és plasztikai sebészettel is. Az érintettek száma nagyjából harmincezer – mondta el a NAV adószakmai szóvivője.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
160824 GAZ1 1030 nav edzőtermi ellenőrzések PI
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást