"Amiben lehet, abban megpróbálunk változtatni. Egyébként alapvetően nyilvános a kibocsátási tervünk, hiszen évente legalább egyszer a következő évi kibocsátási tervet közzétesszük"- kommentálta az InfoRádiónak Borbély László András a Portfolio gazdasági portál értesülését. Eszerint egy közérdekű adatigényléskor a Nemzetgazdasági Minisztérium véletlenül mellékelte az Államadósság Kezelő Központ jövő évi részletes állampapír kibocsátási tervét is, ezzel érzékeny adatok kerültek nyilvánosságra.
Az ÁKK vezérigazgató-helyettese hozzátette: persze nem abban a nagyon nagy részletezettségben szokták közzétenni a terveiket, mint ami most nyilvánosságra került. De azt, hogy például ennyi kötvényt kívánnak értékesíteni összességében, nyilvánosságra hozzák, az ehhez kapcsolódó kibocsátási naptárral együtt. Ezt a naptárt szeretik is a befektetési partnerek, a bankok, mert abban napra pontosan jelzik: mikor lesz aukció, és milyen lejáratok lesznek.
"Az, hogy az aukciókon mennyit hirdetünk meg, mindig az aktuális piaci helyzettől is függ, és természetesen attól, hogy az év egészében mennyi kibocsátást szeretnénk megvalósítani. Ezért természetesen nem örülünk annak, hogy ez a terv nyilvánosságra került, de azért hatalmas tragédia sem történt. Hiszen mindenki tudja, hogy várhatóan minden második héten csütörtökön fix kötvényaukció lesz, és hogy ebből mennyit szeretnénk értékesíteni, azt mi magunk is közzé szoktuk tenni. Annyi történt, hogy ezt most nem decemberben tettük közzé, hanem ezek szerint november elején" - fogalmazott Borbély László András.
Hozzátette: egy kicsit több információ került a befektetők birtokába, mint amennyi egyébként szokott.
"De azt gondolom, hogy aki magyar állampapírokat akar vásárolni, és így akár többletinformációhoz is jutott, annak ez egy kis könnyebbséget jelent, nekünk pedig egy kis nehézséget. De azért ez érdemben nem fogja várhatóan az aukciókat befolyásolni" - mondta az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgató-helyettese.
Azt is jelezte, hogy októberben 30 milliárd forintos növekedés volt a lakossági állampapírpiacon. A múlt havi favorit a Prémium Magyar Államkötvény volt a befektetők körében.
Hanganyag: Panulin Ildikó